7 °C Budapest

Üldözi az adóhivatal a magyar sztárpárt

Pénzcentrum
2014. április 12. 13:04 2 perc

Détár Enikő és Rékasi Károly cége ellen eljárás indult. Amíg a házaspár együtt volt, minden rendben ment az Enká Stúdió Kft.-vel, válásuk óta azonban sokasodnak a problémák.

Détár Enikő és Rékasi Károly közös cége pár nappal ezelőtt felkerült a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) végrehajtás alatt álló adózók listájára, minden bizonnyal adótartozás miatt - írja a Blikk. Az Enká Stúdió Kft.-vel addig minden rendben ment, amíg a pár között meg nem romlott a viszony. A két színész tavaly jelentette be, hogy házasságuk véget ért, és majdnem harminc év után elválnak. Azóta kétséges, mi lesz a közös vállalkozások sorsa, és amint az látható, a cégük is bajba került.

KATTINTS! Hova utazz 2014-ben? Itt a "bakancslista"

Az Enká Stúdió Kft.-t egyébként tíz évvel ezelőtt alapították hárommillió forinttal, tevékenységi körébe például az alkotó- és előadóművészet, film- és videogyártás, illatszer nagykereskedelme, saját tulajdonú, illetve bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, valamint ügynöki nagykereskedelem tartozott.

Vállalkozásaik az elmúlt évig igen nyereségesek voltak: a cégbíróságon vezetett adatok szerint közös betéti társaságuk a The Group Bt. legutóbbi három (2010-2012 évi) mérlege szerint 29 millió 164 ezer forint nettó bevételre tett szert. A NAV végrehajtás alatt álló Enká Stúdió Kft.-nek pedig 16 millió 295 ezer forint volt a nettó bevétele.

Ha a sztárpár nem tudja törleszteni a tartozását, csődbe fog menni a cég. Nem övék az egyetlen veszélyeztetett kft, ez év első három hónapjában sokkal több vállalkozás szűnt meg, mint tavaly. Sőt, az elmúlt 12 hónap a valaha volt legtöbb megszűnést hozó egy éves időszak lett. Az Opten céginformációs szolgáltató felmérése szerint a megszűnési hullám cégalapítási lázzal párosul, ami a vállalkozások további hígulását eredményezi.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Veszélyben a jelszavaink: akár a pénzünkhöz is hozzáférhetnek? KATTINTS!

"A megszűnések magas száma önmagában még nem jelentene problémát, a szigorodó jogszabályok ismeretében ez várható is volt, az újra megugró cégalapítási arányok viszont már elgondolkodtatóak. A friss cégalapítások három tényező miatt ugranak most meg: a lassan beinduló gazdaság új szereplőket csábít a piacra, a tömeges felszámolások a szigorodó jogszabályok ellenére is új cég alapítására ösztönzik a vállalkozókat, és közrejátszik az is, hogy az új Ptk. hatálybalépése előtt sokan szerettek volna a régi feltételekkel céget alapítani. Az új szereplők döntő többsége köthető korábbi, adósságot hátrahagyó cégekhez, így az új vállalkozások csak a cégstruktúra további hígulását jelentik és nem minőségi bővülést" - mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója az Informatikai kft közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?