Döbbenetes látlelet készült a hazai erdőkről! Tájegységnyi szinten szűnnek meg a természetes élőhelyek: a védett erdők fái az erőművekbe kerülnek.
Ózdi uzsorások állhatnak bíróság elé, akik - kamattartozás címén - fenyegetéssel szedték be áldozataiktól a kölcsönadott összegek több tízszeresét.
Zsarolás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást még 2013. áprilisában az Ózdi Rendőrkapitányság négy helyi lakos ellen.
Az eljárás adatai szerint a két férfi és két nő több személy részére, magas kamatra kisebb-nagyobb pénzösszegeket folyósított kölcsönként. A pénz kiadását követően, amennyiben a sértettek nem tudták időben rendezni tartozásaikat, úgy veréssel és egyéb súlyos következmények kilátásba helyezésével fenyegették meg őket, valamint kamatos-kamatot követeltek, mely összegeknek a kifizetése a sértetteket súlyos nélkülözésnek tette ki - közöle a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügy gyanúsítottjait egy évvel ezelőtt a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket.
A pénzösszegek beszedését az uzsorások jellemzően a családi pótlék, a szociális segélyek és a nyugdíjak érkezésekor hajtották végre. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján volt olyan sértett, aki 3.000 forint kölcsön fejében, hét hónapon keresztül, havi 93.000 forintot fizetett ki fenyegetőinek. Ha vonakodott törleszteni, úgy megöléssel fenyegették, továbbá azzal, hogy rájuk gyújtják a házat. Egy másik sértett 2011-ben kért kölcsön 20.000 forintot. Ezen összegre 10 hónapon át összesen 400.000 forintot adott meg kamat és tartozás címén, de ennek ellenére 2012. nyarán még további 150.000 forintot követeltek tőle.
Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







