Ráérnek a magyar adófizetők - vagy csak azt hiszik...

MTI
2014. április 7. 13:02

Az adózók az idén sem igyekeznek mielőbb túlesni szja-bevallási kötelezettségük teljesítésén, április 2-ig 881 ezer 313 bevallást nyújtottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).

A NAV közreműködését (egyszerűsített bevallás) 356 ezer 684 személy kérte, a korábban söralátétként is emlegetett adónyilatkozatot pedig 12 ezer 056 adóalany választotta - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.

Az adóhivatal az első negyedév végéig 177 ezer adókiutalást teljesített összesen 10,8 milliárd forint összegben, ebből 2 milliárd forintot az adózók rendelkezése alapján önkéntes pénztárnak, illetve nyugdíjelőtakarékossági számlára utaltak.

Azoknak, akik nem visszaigényelhetnek, hanem pótlólagosan be kell fizetniük adót, jó tudniuk, hogy a 150 ezer forintot meg nem haladó összegre részletfizetést lehet kérni legfeljebb hat hónapra a bevallásban.

Az szja-bevallásokban minden évben találnak hibákat a revizorok. Az eddigi tapasztalatok alapján a papír alapú kitöltésnél célszerű ellenőrizni, hogy az adózó aláírta-e a bevallást, s hogy kitöltötte-e a részletező lapok számát. Sok esetben a levont adóelőleg összege hiányzik, a családi adóalap kedvezmény kapcsán pedig gyakran hiányosan tüntetik fel az eltartottak adatait. Az adónyilatkozaton az azonosító adatokon kívül mindössze az adóköteles jövedelem együttes összegét, a jövedelmet terhelő jövedelemadó (16 százalék) összegét, valamint a munkáltató/kifizető által levont személyi jövedelemadó, adóelőleg összegét kell feltüntetni. Az adónyilatkozatok esetében a leggyakrabban előforduló hiba, hogy az adózók a számszaki adatokat nem töltik ki, kizárólag a személyes adatok feltüntetésével kívánnak eleget tenni bevallási kötelezettségüknek. A másik, amire nem figyelnek: a jövedelmet terhelő szja-kötelezettség és a munkáltató/kifizető által ténylegesen levont szja több mint 1000 forinttal eltér, ami kizárja az adónyilatkozat benyújtását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 2012-es adóévről 4 463 820 személy nyújtott be szja-bevallást, több mint 31 ezerrel kevesebb, mint az előző évről. A hagyományos önbevallások száma tavaly 133 ezerrel csökkent (3,472 millióra), miközben az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített bevallást 57 ezer fővel többen (289 ezren), a munkáltatói elszámolást 30 ezer fővel többen (704 ezren) választották, mint az előző évben. Az adónyilatkozatot benyújtó magánszemélyek száma megduplázódott, közel 30 ezer lett.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31