6 °C Budapest

A szociális területen a nettó átlagkereset nem éri el a 80 ezer forintot

Pénzcentrum
2014. március 19. 10:02

Tovább formálódik a szociális stratégia, ami az ellátottak és a dolgozók körülményeit javította - mondta a Napi Gazdaságnak Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár. A szakszervezetek ugyanakkor keveslik a kormány eddigi lépéseit.

A 20 ezer főt foglalkoztató Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) tavalyi megalapításával kapcsolatban az államtitkár kiemelte: a 25-30 milliárd forintos felújítási programnak köszönhetően épület-korszerűsítésre, akadálymentesítésre, fűtésmodernizációra kerülhet sor. A bölcsődéknek további 28 milliárd forint jut, míg az SzGyF-nél dolgozók évi 54 ezer forintot érő Erzsébet utalványt kapnak a szociális életpályamodell keretében. A minisztérium által koordinált 90 ezer dolgozó bruttó 6-17 ezer forint bérpótlékot kap, erre 11,8 milliárd forintot különítettek el az idei költségvetésben.

A szakszervezetek ugyanakkor keveslik a kormány eddigi lépéseit. A szociális területen, az esélyegyenlőség és felzárkóztatás érdekében dolgozó mintegy százezer munkavállaló nettó keresete 2008 óta nominálértéken is folyamatosan csökken - mondta a Napi Gazdaságnak Krémer Balázs, a Szociális Szakmai Szövetség (3Sz) elnöke. A szociális munkás vagy gondozó ugyanis annyira rosszul fizetett, hogy alig különbözik attól a klienstől, akit elvileg segítenie kéne, "hozzászegényedett" az ügyfélhez. A szociális területen a nettó átlagkereset nem éri el a 80 ezer forintot, de egy diplomával rendelkező intézményvezető is csak 135 ezer bruttót keres, ehhez hozzájön még bruttó húszezer forint vezetői pótlék.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.20 19:13
A tanácsadói munkánk egyik fontos tapasztalata, hogy az emberek nem elsősorban attól változnak meg,...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28