Lépésről lépésre, gyakorlati példán keresztül mutatjuk meg, mi a helyi adó lekérdezésének menete a MÁK helyi adó portálján keresztül.
Az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében - írja a Magyar Nemzet.
Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt - emlékeztet a napilap.
A napilap uniós forrásból úgy értesült, hogy a bíróság mindenképpen "elmeszeli" majd hazánkat, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50 liternél kevesebb pálinkát főznek.
Az újság információja szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium már keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel - esetleg kompromisszumok árán, de - Magyarország megőrizheti a házi pálinkafőzés adómentességét.
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a lapnak elmondta: a kormány 2010-es intézkedése a házi pálinkafőzést a minőség irányába mozdította el, az addig illegálisan tevékenykedők immár minőségi termékkel állhattak elő.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)







