Jól lehet keresni szobafestőként, a szakma gyorsan elsajátítható, ráadásul az AI sem fenyegeti egyelőre.
Közel százmillió forintot kaszált sikerkönyveivel Frei Tamás, egykori tévés műsorvezető, újságíró.
Jól fogynak Frei Tamás sikerkönyvei, az egykori tévés újságíró eddig megjelent két thrillerjéből összesen 250 ezer példány talált gazdára a boltokban. Pedig eleinte a sztárriporter sem számított ekkora sikerre, szerinte a 250 ezer eladott példány főleg a műfajnak szól - írja a BorsOnline.
A bulvárlap számításai szerint természetesen az eladási számok busás honoráriumot is jelentenek. Mint írták, minden eladott példány után a nettó eladási ár tíz százaléka landol az szerző zsebében. Ez egy 4000 forintos könyvnél 380 forintot jelent, ami 250 ezer eladott példánnyal számolva 95 millió forint.
Ráadásul az egykori tévés három részből álló könyvsorozatának utolsó része, a "2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúj" még csak most fog landolni a boltok polcain.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







