Továbbra is a mérnöki pályát választók számíthatnak az egyik legnagyobb kezdő fizetésre Magyarországon.
Szerda este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az adatok alapján a legmagasabb pontszám, 465 az - államilag finanszírozott - alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzés szakhoz kellett.
Így legalább 465 pontra volt szükség például a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan és gazdaságelemzés szakára, valamint a magyar és az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokhoz. Ugyanennyi pont kellett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) és a Szegedi Tudományegyetemen a nemzetközi tanulmányok megkezdéséhez, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az alkalmazott közgazdaságtanhoz.
A gazdálkodási és menedzsment, valamint a nemzetközi gazdálkodás szaknál megtartották a korábban bejelentett 460-as határt. Így például a Corvinuson, a Műegyetemen, a BGF-en, Szegeden és a Széchenyi István Egyetemen is legalább ennyit kellett elérni a gazdálkodási és menedzsment szakhoz.
Azon a 16 szakon, ahol a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) januári megállapodása alapján már akkor rögzítették az államilag finanszírozott tanulmányokhoz szükséges ponthatárokat, 9 esetben végül kevesebbet kellett elérni, mint a télen meghatározott pontszám.
Így például jogásznak mindenhová 464 ponttal lehetett bekerülni, vagyis eggyel kevesebb pontot kellett elérni annál, mint amennyit a januári részmegállapodásban rögzítettek.
A kommunikáció és médiatudomány szakra az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), Debrecenben, Pécsett és Szegeden is 455 pontot kellett elérni. Ez azt jelenti, hogy a kommunikáció esetében 15-tel csökkentettek azon a 470 ponton, amelyet az említett megegyezés tartalmazott.
Csökkent a turizmus-vendéglátás szakra eredetileg megszabott 465 pont is, 428-ra. Ugyanígy andragógiára 445 helyett 430-at, emberi erőforrások szakra 460 helyett 443-at, igazságügyi igazgatási alapképzési szakra 435 helyett 424-et, kereskedelem és marketing alapképzési szaknál 460 helyett 449-et, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szaknál 425 helyett 410-et, pénzügy és számvitelnél pedig 460 helyett 458-at.
Az említett részmegállapodást januárban írta alá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a HÖOK-kal. Ez rögzítette, hogy azon a 16 szakon is lesznek állami férőhelyek, ahol eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként határozták meg az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az MTI-nek nyilatkozva a napokban felidézte: korábban abban maradtak a HÖOK-kal, hogy az érintett szakokon a hallgatók 15-20 százalékát veszik fel államilag finanszírozott képzésre.
Orvosképzésben, ahol nem rögzítették a ponthatárokat, a Semmelweis Egyetemen 423 pont, a Debreceni Tudományegyetemen 395, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemen pedig egyaránt 383 pontra volt szükség a tanulmányok megkezdéséhez.
Az idei általános felvételi eljárásban 95 237-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. Az első helyen a legtöbb jelentkező az ELTE-t jelölte meg.
Az idei felvételi eljárásban a diákok által elért összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével határozták meg a ponthatárokat. Ezek alapján állapították meg, hogy a diákot felvették-e, és ha igen, hová.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az erről szóló döntést a www.felvi.hu e-felvételi rendszeréből kell letölteniük a felvételizőknek. Az Oktatási Hivatal e-mailben is tájékoztatja a jelentkezőket. Fellebbezni 15 napon belül lehet. Azokat, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola levélben is értesíti. Akiket most nem vettek fel, a pótfelvételin újra jelentkezhetnek majd, amit pénteken hirdetnek meg.
Idén a jelentkezők 54,9 százaléka nő, 45,1 százaléka férfi. A legfiatalabb, 18-19 éves korcsoport az összes jelentkező harmadát tette ki. A felvételizők további 23 százaléka 1992-ben és 1993-ban született. Az idei eljárás legidősebb jelentkezője 1938-as születésű.
Alapképzésben az egyes képzési területek közül (minden munkarendet és finanszírozási formát figyelembe véve) a gazdaságtudományok, valamint a műszaki terület emelkedett ki. A két területet együttesen az alapképzésre első helyen jelentkezők mintegy 38 százaléka jelölte meg.
Tavalyhoz képest jelentősen emelkedett a közigazgatási, rendészeti és katonai, kisebb mértékben a gazdaságtudományok, a jogi, valamint a pedagógusképzés területén az alapképzésre első helyen jelentkezők létszáma. Erőteljesen visszaesett - a tavalyi létszám felére, kétharmadára - a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi alapszakok elsőhelyes jelentkezőinek száma.
A hatályos jogszabályok alapján alapképzésre, osztatlan képzésre jelentkezők számára a minimális pontszám 240, a felsőoktatási szakképzésre jelentkezőknek 200, a mesterképzésre jelentkezőknek pedig 50 pont. Ennél gyengébb teljesítménnyel senkit sem vettek fel.
Minden jelentkezőt felvehettek és a ponthatár megegyezett a minimális pontszámmal azokon a képzéseken, ahol kevesebb volt a jelentkező, mint a helyek száma.
A jelentkezők 68 százaléka első helyen alapképzési szakot jelölt meg. Osztatlan képzést első helyen a jelentkezők 9 százaléka, mesterképzést 20 százalékuk választott.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


