16 °C Budapest

Erre vártunk két évig? Így néz ki az egyszámlás utalás

Pénzcentrum
2013. július 19. 12:15

Felcsillant a remény, hogy a közeljövőben már egy összevont utalással fizethetik meg az esedékességük szempontjából összevonható adókötelezettségüket a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózók - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium lapunk kérdésére küldött válaszaiból. Nagy kérdés, hogy a gyakorlatban ténylegesen mit nyernek majd az adózók. Továbbra is adószámlánként részletezniük kell a befizetendő összegeket, s egy új fizetési rendszerrel is meg kell ismerkedniük. Azt pedig még nem lehet tudni, hogy mennyit spórolnak az átutalási költségen.

Mint azt a hónap elején megírtuk, csalódniuk kellett azoknak a vállalkozásoknak, amelyek arra számítottak, hogy július 1-jétől csökkenthetik banki átutalásaik számát. Az egy hónappal ezelőtt feltett kérdéseinkre - melyek arra irányultak, hogy az adminisztrációs egyszerűsítésként meghirdetett új lehetőség mit jelent a gyakorlatban az adózók számára - most válaszolt a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely a következő:

Az adózás rendjéről szóló törvény (art.) őszi módosítása 2013. július 1-i hatállyal megteremtette az egyszerűsített elektronikus fizetés lehetőségének törvényi alapját. Az egyszerűsített elektronikus fizetés tartalmilag az egy banki átutalással több adónemben fennálló adófizetési kötelezettség külön jogszabályban meghatározottak szerint történő teljesítésének lehetőségét jelenti a pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózók (belföldi jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek, ideértve az egyéni vállalkozókat) számára.

A részletszabályokat tartalmazó rendeletet a tárca elkészítette, a jogszabályt hamarosan kihirdetik - ígéri az NGM. A NAV az egyszámlás befizetést az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer (EFER) használatával valósítja meg. Az EFER használatához csatlakozási szerződés megkötése szükséges a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a NAV és a csatlakozni szándékozó pénzintézetek között. Jelenleg a biztonságos működést garantáló 1 hónapos próbaüzemelés zajlik.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók az ügyfélkapun keresztül, az eBEV portálra belépve érhetik el azt a felületet, ahol lehetőségük lesz összeállítani az egyösszegű fizetési tranzakciót. Az adózók adónemenként/adószámlánként rendelkezhetnek a befizetendő összegekről. A rendszer a befizetendő tételek összesítésével "egyösszegű" befizetést képez, melyhez egyedi pénzügyi ügyazonosítót rendel, illetve előállítja a banki fizetési megbízást. Ez a fizetési megbízás az EFER-en keresztül jut el az adózó által kiválasztott bankba, ahol az Internet banki felületen mindent változtatás nélkül jóvá kell hagynia.

Az EFER rendszeren keresztül érkező, ügyazonosítóval rendelkező "egy összeget" a NAV az adózó által előzetesen meghatározottak szerint osztja fel. Az összevont utalások kezelése komoly informatikai fejlesztést igényelt a NAV-nál, melynek végrehajtása már megtörtént.

A tárca hangsúlyozza: az egyszámlás befizetés csak a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett, olyan adózók számára lesz elérhető, akik/amelyek a pénzforgalmi számláikat EFER-hez csatlakozott pénzintézeteknél vezetik. Nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, hogy egyeztetett-e a minisztérium a bankokkal az összevont utalás kérdéséről, és spórolnak-e az adózók az új lehetőséggel.

Vajúdtak a hegyek...

A kormány két évvel ezelőtt bízta meg a nemzetgazdasági minisztert (akkor még Matolcsy Györgyöt), biztosítsa a vállalkozások számára, hogy egyetlen fizetési tranzakcióval teljesíthessék több adó- és járulékfizetési kötelezettségüket, annak érdekében, hogy az új fizetési rendszer által csökkenjen a vállalkozások adóátutalásaira fordított idő és pénz. Matolcsy Györgynek június 30-ig kellett volna az erre vonatkozó szabályokat kidolgoznia - emlékeztet "Az Egyszerű Állam: A vállalkozások adminisztratív terheit csökkentő középtávú kormányzati program" elnevezésű dokumentum. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ugyancsak 2011 június vége volt a határideje annak, hogy a vállalkozások adó- és járulékadminisztrációval összefüggő terheinek csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről előterjesztést készítsen a miniszter. A rendelet szerint számlaösszevonásokkal, illetve -megszüntetésekkel a felére kellett volna csökkenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási tevékenységével összefüggő bevételi és beszedési számláinak számát.

Jelenleg 73 különböző számlára kell az adókötelezettségeket teljesíteni. Emellett van egy illetékbeszedési számla, 12 féle támogatás jellegű számla, valamint 5 folyószámlán nem megjelenő számla. Minden hónap 12-e, illetve 20-a olyan határidő, amikor sokféle adókötelezettséget kell teljesíteni. Különösen az egyes negyedéveket követő hónapokban szaporodnak meg a befizetések a különböző adóelőlegek, illetve a negyedéves általános forgalmi adó fizetés miatt. 

Július 20-án (a szombatra eső határidő miatt 22-én, hétfőn) esedékes adóbefizetések:

- Kisvállalati adó előlege
- Biztosítási adó
- Pénzügyi tranzakciós illeték
- Távközlési adó befizetése
- Általános forgalmi adó befizetése
- Kulturális adó
- Társasági adó előleg befizetése (havi és negyedéves kötelezettség is)
- Játékadó befizetése
- A gyógyszer forgalombahozatali engedély jogosultja, illetve a forgalmazó (ideértve a tápszer társadalombiztosítási támogatása iránti kérelmet benyújtót is, ha az nem azonos a tápszer forgalmazójával, akkor a forgalmazót), a gyógyszer-nagykereskedelmi engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezet (ideértve a tápszer nagykereskedelmet folytatót), valamint a gyógyszer-, továbbá a gyógyászati segédeszköz ismertetést végző személyt foglalkoztató fizetési kötelezettsége, illetőleg a gyógyszer forgalombahozatali engedély jogosultjának, illetve a forgalmazónak a Gyftv. 40/A. §-a szerinti fizetési kötelezettsége
- Energiaadó
- Népegészségügyi termékadó befizetése
- A BEV_J01, illetve a BEV_J02 számú bevalláshoz kapcsolódó adók befizetése
- Cégautóadó
- Innovációs járulékelőleg befizetése

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.09.23 20:54
Boldognak lenni kellemes, sőt elképesztően jó érzés. Van, hogy a körülményeink adják meg ezt az érzé...
perfekt  |  2023.09.20 16:24
Üdvözlünk az egyre fejlődő digitális korszakban, ahol a közösségi média nem csak szórakozás, hanem a...
hrdoktor  |  2023.09.18 07:23
A munkavállalók helyzetét, stressz-szintjét, pszichoszociális állapotát a munkáltatónak legalább hár...
ajovomunkahelye  |  2023.09.14 16:38
Kincentric 5000 fő megkérdezésével végezte el globális kutatását, hogy jobban megértsük, hogyan véle...
coachco  |  2023.09.04 17:31
Jártatok már a Borsodi Dombságban? Az Ózd környéki falvakban? És Ózdon? Tudjátok-e, milyen ott a jel...
A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 24. vasárnap
Gellért, Mercédesz
38. hét
Szeptember 24.
A siketek világnapja
Szeptember 24.
Tengerészeti világnap
Szeptember 24.
A fehér kendő napja
Szeptember 24.
A szív világnapja
Szeptember 24.
A Szentírás vasárnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2023. szeptember 24. 06:30
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM