11 °C Budapest

Milliárdok a hátrányos helyzetű diákok felzárkózására

MTI
2012. október 28. 15:04

Hátrányos helyzetű diákok felzárkózásának elősegítésére három programban összesen mintegy 11,5 milliárd forintra pályázhatnak oktatási intézmények és más szervezetek még két hétig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Langerné Victor Katalin elmondta: az Új Széchenyi Terv keretében kiírt programokkal azoknak a gyerekeknek kívánnak újabb esélyt adni a tanulásra, illetve szakképzettség megszerzésére, akik már kiestek a rendszerből, vagy segítség nélkül egyébként lemorzsolódnának az oktatásból.

Közölte, az egyik pályázatot a délutáni elfoglaltságot nyújtó úgynevezett tanodáknak írták ki, mintegy négymilliárd forint keretösszeggel. Erre a kiírásra alapítványok, egyházak és más szervezetek jelentkezhetnek, ha olyan közösséget működtetnek, amely befogad halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.

A Ferencvárosi Tanodában tartott rendezvényen a helyettes államtitkár hozzátette: a tanodák segítenek felkészülni a diákoknak a másnapi tanórákra, és olyan ismeretekre tanítják meg, olyan közösségi, kulturális, szabadidős programokra viszik el őket, amelyekhez egyébként nem férnek hozzá. A szervezetek intézményenként legfeljebb 30 millió forintra pályázhatnak, a tanodai programban alsó tagozatos diákok és középiskolások is részt vehetnek.

Langerné Victor Katalin azt mondta, az az elvárásuk, hogy az érintett gyerekek legalább 70 százalékának javuljon a tanulmányi eredménye. Jelezte azt is, a tanodáknak a szülőket is be kell vonniuk a programba, velük el kell fogadtatni, alá kell íratni a gyerekek egyéni fejlesztési terveit is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A helyettes államtitkár közölte az is, várhatóan vidéken népszerű lesz a program, eddig is Északkelet-Magyarországon és Baranya megyében voltak a legnépszerűbbek a tanodák. Elmondta, szeretnék, ha mind a 94 hátrányos helyzetű kistérségben lenne tanoda, ezért a programot úgy hirdették meg, hogy számukra a kereten belül külön forrást biztosítottak.

Tájékoztatása szerint eddig 65 tanoda működött az országban, és úgy számolnak, hogy a forrásból mintegy 150 intézmény működhet majd. A tanodáknak kiírt programnak két - a közoktatási intézményeknek szóló - "testvérpályázata" van, így azok, akik segíteni szeretnének a hátrányos helyzetű gyerekeknek, többféle lehetőség közül választhatnak.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 24. 13:31
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem