10 °C Budapest

Lecsapott a NAV a céglovagokra

Pénzcentrum
2012. október 16. 13:04

Szeptember végéig 700 alapítás előtt álló cég működését akadályozta meg az adóhatóság a leendő tulajdonosok és irányítók kifogásolható adózási előélete miatt. A kockázatelemzési eljárások révén több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia a "tevékenységével".

Új lehetőséggel, az adóregisztrációs eljárással bővült az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eszköztára. Az adóhatóság már a működés megkezdése előtt, illetve a tulajdonosváltással egyidejűleg jogosult arra, hogy megvizsgálja az új tulajdonosok és irányítók adózási előéletét. Az új adóhatósági szűrővizsgálatok célja a céglovagok kiszűrése, akik feltehetően csak azért alapítanának vállalkozást, hogy megcsapolják az államkasszát.

Az idén eddig már több mint 700 alapítás előtt álló cég adószám iránti kérelmét utasította el a NAV. A már működő cégek ugyanilyen vizsgálata után az adóhatóság csaknem 2300 cégnek küldött felszólító levelet. Közülük kétszázan nem tettek eleget a NAV kérésének, ezért törölni kellett az adószámukat.

Az adóregisztrációs eljárás végén adószámot kapott cégek következő szűrése a kockázatelemzési eljárás. A NAV eddig 26 ezer kérdőívet küldött ki a gazdálkodók személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek elemzése céljából. Csaknem ötezer esetben kezdeményezte az adóhatóság az adószám törlését vagy felfüggesztését azért, mert az adott cég vagy nem küldte vissza a kérdőívet, vagy nem volt megtalálható a bejelentett címen. A tulajdonosok és vezető tisztségviselők adózói múltjának elemzése, a kérdőívek eredményének értékelése, és az egyéb ellenőrzések alapján eddig több mint 1000 cég került fokozott adóhatósági felügyelet alá. Az esetek 90 százalékában ez havi bevallási kötelezettséget jelent.

Hogy a kockázatelemzési eljárás eredményeként kiszűrt hatezer cég tulajdonosai, vezetői korábban mekkora kárt okozhattak a költségvetésnek, azt jól mutatja, hogy az érintettek az ellenőrzést megelőzően átlagosan három cégben voltak érdekeltek, 16,1 millió forint adót nem fizettek be, és 31,5 millió forint értékű uniós beszerzést titkoltak el. E cégek több mint negyede egyébként ma már nem működik. Többségük fantomcég, vagy felszámolás alatt álló társaság. Az ellenőrzött társaságoknál egyenként átlagosan 22,6 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg korábban a revizorok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?