9 °C Budapest

Így talált munkát háromezer magyar pályakezdő

MTI
2012. szeptember 12. 17:35

A szeptember elsejével indult Első munkahely garancia program eddig 3 020 pályakezdő számára biztosított munkalehetőséget országszerte, a 3 milliárd forintos keret összesen várhatóan mintegy 4 300 fiatal elhelyezkedését segíti - mondta a foglalkoztatáspolitikai államtitkár szerdán a ceglédi Kónusz Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor az Első munkahely garancia munkaerő-piaci program eddigi tapasztalatai kapcsán közölte: a pályakezdő fiatalok körében - az uniós átlaghoz hasonlóan - 28 százalékos a munkanélküliségi ráta, ezért is kiemelt jelentőségű a kezdeményezés. A konstrukció szerint az a munkaadó kaphat támogatást, amelyik ez év szeptember elejétől december végéig, legfeljebb négy hónapig foglalkoztat regisztrált pályakezdő álláskeresőt teljes vagy részmunkaidőben.

A munkaadó részére a 2012. évi bér és szociális hozzájárulási adó költségeit fedezik maximum a minimálbér 200 százalékáig. Az államtitkár hangsúlyozta: a program segítségével a pályakezdők olyan munkatapasztalatot szerezhetnek, amely később előnyös lesz számukra. Iróczki Lénárd, a Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója tájékoztatójában emlékeztetett: Pest megyében 185 ember bevonására van lehetőség, közülük 120 fiatal már elhelyezkedett.

Cegléden ezidáig húsz munkáltató részesült - 19,5 millió forint - támogatásban, 33 pályakezdő foglalkoztatásával. A főleg fékcsővégek gyártásával foglalkozó Kónusz Kft. három - a vállalatnál korábban ipari tanulóként megfordult - pályakezdőt tudott alkalmazni a programnak köszönhetően, és foglalkoztatásukat hosszú távon tervezik - mutatta be a lehetőséget Kunszt Mihály tulajdonos-ügyvezető. Az 500 millió forint éves árbevételű, 80 százalékban exportra termelő cégben ezzel ötvenre emelkedett a foglalkoztatottak száma.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?