-3 °C Budapest

Álláskeresők, figyelem! Lakhatási támogatást kaphattok

MTI
2012. augusztus 15. 13:08

Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer.

Módosítaná a kormány a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról szóló kormányrendeletet. A kormany.hu-n olvasható, egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet augusztus 28-ig véleményezhető.

A dokumentum szerint lakhatási hozzájárulást azok az - akár pályakezdő - álláskeresők kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást.

Az kaphat támogatást, akinek a havi nettó jövedelme nem haladja meg a minimálbér kétszeresét. A támogatás mértéke legfeljebb a mindenkori minimálbér lehet, amelynek 60 százaléka a bérleti díj, 40 százaléka pedig a közüzemi díjak támogatása. A folyósítás időtartama tizennyolc hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban csak a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható.

A rendeletmódosítás tervezete szerint a támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülő a támogatás időtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el, a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya (minimum heti 20 óra) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és a munkába lépést megelőzően, legalább 5 munkanappal kérje a támogatás megállapítását. A támogatást kapó munkavállalónak munkaszerződéssel kell igazolnia a foglalkoztatás létrejöttét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?