A júliusban esedékessé váló kórházátszervezéssel sok orvos kapja meg az utolsó lökést ahhoz, hogy nem valamely szomszédos városban, hanem inkább egy másik országban találjon új állást.
A napilap szerint mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kazincbarcikai kórház esete, ahol az egyik este némi félreértés adódott az intézménynek ígért szemészeti kapacitások körül, de reggelre a szemész főorvosnak már Németországban lett állása. Ugyanebből az intézményből két másik orvos hamarosan Európa északi felébe indul dolgozni, néhányan pedig az ózdi kórház felé kacsingatnak.
Az átszervezések miatt ugyanakkor július elsejétől még további, több mint két tucat intézményben szűkül egy szakmára vagy csak krónikus ellátásra a kórház korábbi funkciója. Így lesz többek közt Tapolcán, Siklóson, Móron, Kisbéren, Tatán, Pásztón, Bonyhádon. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) tájékoztatása szerint júliusban még fogadhatnak a beteget a megszüntetendő kórházi osztályok, augusztustól viszont erre már csak az új helyen, a feladat ellátására jogosult intézményben lesz lehetőség.
Azt, hogy pontosan hány egészségügyi dolgozó munkahelye szűnik meg a rendszer "újraindításával", még nem tudni, a folyamatot lebonyolító GYEMSZI is még csak most gyűjti az adatokat.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







