14 °C Budapest

Miért nincs egységes tavaszi szünet az iskolákban?

Pénzcentrum
2012. április 4. 13:02

Idén a legtöbb oktatási intézményben április 5-én kezdődik a tavaszi szünet. Azonban néhány helyen már most sincs tanítás. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis a tavaszi szünet kezdete és vége nem egységes, mert a törvény lehetőséget ad a szombati tanításra is.

Nem kevés fejtörést okoz a szülőknek az, hogy az iskolák eltérő időpontokban adják ki a tavaszi szünetet.

A tanítási év beosztását, fontosabb dátumait az adott tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet tartalmazza. E szerint idén a tavaszi szünet április 5-től 9-ig tart - mondta az InfoRádiónak az Oktatási Hivatal elnökhelyettese.

Pósfai Péter azonban hozzátette: az iskola a rendeletben meghatározott szünetek mellett a szorgalmi időszak kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával (ez idén szeptember 1-jét és június 15-ét jelenti) más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját is módosíthatja, ha ehhez a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal a szükséges feltételeket megteremti.

A jogszabály kellően egységesen szabályozza a szüneteket, de lehetnek olyan helyi sajátosságok, amelyek indokolhatják, hogy egy-egy iskola a szünetek vége, illetve kezdete tekintetében ettől eltérjen - fűzte hozzá az elnökhelyettes, aki kiemelte: az iskola megszervezheti az oktatást szombatok igénybevételével, hat tanítási nappal is akkor, ha megtartja az erre vonatkozó kritériumokat.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36