6700-nál is több álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.
A rendelkezés szerint a kormány az idei költségvetési hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítása érdekében döntött a leépítésekről. A felmentések kezdőnapja legkésőbb január 18.
fel is vesznek
Az érintett vezetőknek meg kell vizsgálniuk azt is, hogy a leépítésekhez kapcsolódó egyszeri kiadások fedezetét a tavalyi maradvány, illetve az idei költségvetés terhére tudják-e biztosítani. Ha az egyszeri költség biztosítására az adott fejezeten belül nincs mód, kérelmezni lehet a többletköltségek központi finanszírozását. A kabinet a létszámleépítéshez kapcsolódóan - az elbocsátottakat támogató rendszer létrehozása érdekében - Karrier Híd Program indítását rendeli el.
A döntés alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól és a hozzá tartozó szervezetektől 2826 embert küldenek el, a legtöbbet, 2343-at a kormányhivataloktól. A Miniszterelnökségről 19, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és intézményeitől 742, a Belügyminisztériumtól 200, a nemzetgazdasági tárcától és intézményeitől pedig 350 embernek kell távoznia. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és intézményei 903 dolgozótól válnak meg. A fejlesztési minisztériumból és a hozzá tartozó hivataloktól 393 embert bocsátanak el.
A Külügyminisztérium annyi kedvezményt kapott, hogy a létszámcsökkentés 50 százalékát jövő januárra halaszthatja, összesen 279 dolgozót kell elbocsátania. A döntés a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érinti.
a közszférában
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók havi átlagos bruttó keresete 201 500 forint volt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létszáma 577-tel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé 39-cel csökken. A Központi Statisztikai Hivataltól 70, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól és szerveitől 162, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól pedig 159 embert küldenek el.
A határozat szerint az adott vezetők ezeknél nagyobb mértékű létszámcsökkentést is elrendelhetnek. A létszámcsökkentés érinti az Országos Meteorológiai Szolgálatot, továbbá közgyűjteményeket, kulturális, művészeti és sportintézményeket is.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








