Kilenc hosszú hétvége lesz jövőre?

2011. október 25. 05:39

Elképzelhető, hogy - a korábbi számításokkal ellentétben- nem nyolc, hanem kilenc hosszú hétvége is lesz 2012-ben. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban a legutolsó pihenőnapot csak 2013-ban fogjuk ledolgozni.

Mint arról a Pénzcentrum.hu beszámolt, október közepén jelent meg a Magyar Közlönyben a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete a 2012-es munkaszüneti napok körüli munkarendről. Eszerint jövőre öt pihenőnappal nyújtják meg az ünnepi hétvégéket - igaz, ezeket előbb-utóbb le is kell dolgozni.

Az idei, hétköznapra eső ünnepnapokban szűkölködő esztendő után igazi felüdülés, hogy 2012-ben csak egy olyan ünnep (január 1.) lesz, amelyik hétvégére esik majd. Így pihenéssel tölthetünk nyolc hosszú hétvégét is: húsvét- és pünkösdhétfő mellett március 15-ét, május 1-jét, augusztus 20-át, október 23-át, november 1-jét és a - hétköznapra eső, de a hétvégével együtt öt napos- karácsonyt is.

Jöhet a kilencedik is

A Pénzcentrum.hu értesülései szerint ugyanakkor várhatóan - a szintén hétfői napra eső- december 31-e is pihenőnapként lesz majd elkönyvelve. A rendeletben (ami egyébként december 31-ig hatályos) ez a nap még nem szerepel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Kommunikációs Titkársága lapunkat úgy tájékoztatta, hogy 2012-ben december 31. azért nem szerepel a munkaszüneti napok között, mert cserébe a következő szombatot kellene ledolgozni. Mivel az már 2013-ra esik, nincs lehetőség róla rendelkezni a 2012-es rendeletben.

Ha a fenti forgatókönyv valósul meg, akkor az azt jelentheti, hogy 2012-ben nem nyolc, hanem kilenc hosszú hétvége is lesz, a legutolsó, azaz a december 31-i pihenőnapot pedig majd csak 2013-ban kell ledolgoznunk. Ráadásul a karácsony és újév között, azaz a két ünnep közötti időszakban mindössze két munkanap (december 27, csütörtök és december 28, péntek) lesz.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Természetesen 2012-ben is ünnepnapnak számít a húsvét és a pünkösd is, előbbi április 8-9-ére, utóbbi május 27-28-ára esik. A hivatalos megfogalmazás szerint ugyanakkor a rendelet hatálya ezúttal sem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29