33 °C Budapest

Így kerülik ki a gyártók a chipsadót

2011. augusztus 15. 09:12

Alig két hét múlva hatályba lép a chipsadó néven ismert népegészségügyi termékadó. A szakmai és érdekvédelmi szervezetek egyetértenek a céllal, az egészségesebb életmód támogatásával, az egészségpénztár bevételeinek növelésével, de a kormányzati megoldást elhibázottnak és hatástalannak tartják - írja a Népszava.

Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetég főtitkára a lapnak elmondta: egyetért azzal, hogy adóval is ösztönözze a kormányzat az egészségesebb táplálkozást, és a befolyt összeget kapja meg az egészségügy. A problémát abban látja, hogy nem szolgálja az eredeti célt.

A forgalom visszaesése pedig kevesebb áfa bevételt is jelent - tette hozzá a szakember. Ami növekedni fog, az a feketegazdaság, a számla nélküli forgalmazás. A csökkenő forgalom elsősorban a kisebb hazai gyártókat hozhatja nehéz helyzetbe.

Gillemot Katalin, az Auchan kommunikációs vezetője elmondta, az üzletláncnál már készülnek a szeptemberi adótörvény változásra. Azoknál a termékeknél, amelyeket érint majd a jogszabály, növekedni fognak a beszerzési árak, hiszen a termék árán kívül az új adót is ki kell fizetniük a beszállítónak. Ezt a vállalat kénytelen lesz beépíteni a termékek árába.

A kommunikációs vezető arról is beszámolt, hogy sok gyártó azt tervezi, hogy úgy változtatja meg a terméke receptúráját, hogy ne veszítse el vásárlói körét, de ne kelljen utána adót fizetni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?