Csak a baj van a cafeteriával?

A világ számos országában indított helyipénz-kezdeményezések döntő többsége jellemzően az alábbi érvek valamelyikével, vagy mindegyikével indokolja az általuk bevezetett pénzhelyettesítőnek szánt instrumentum iránti igényt:

• A bankok és egyéb hagyományos pénzügyi szolgáltatók nem alkalmasak a helyi közösségeket megfelelően szolgálni, mert "nem veszi figyelembe" a helyi érdekeket.

• A hagyományos pénzügyi rendszer a globális gazdaság érdekeit képviseli, elsősorban azt szolgálja ki, amely szemben áll a helyi gazdaságok érdekeivel, ezért szükség van egy saját pénzrendszerre.

• A gazdaságban "kevés a pénz", és ez különösen a helyi közösségeket sújtja, ezért szükség van új pénzügyi eszközök létrehozására.

• A hagyományos pénzként használt pénzügyi eszközök kamatoznak, ezért az optimálisnál kevésbé forognak a gazdaságban − a kamat a felhalmozást támogatja, és ezáltal visszafogja a gazdaság növekedését.

• A távolabbi régiók közötti kereskedelem (globalizáció) káros, mert a helyi vállalkozások elől elszívja a keresletet, ezáltal munkanélküliséget generál.

A fenti tévhitekről rántja le a leplet Helmeczi István Nándor és Kóczán Gergely tanulmánya, ami arra vállalkozik, hogy a helyi pénzek (és általában az utalványos rendszerek) kérdéseit tárgyalja. "A modern közgazdaságtan elméleti eredményei (amelyeket a gazdaságtörténet hosszú évtizedeinek gyakorlati tapasztalatai is alátámasztanak) alapján a fenti közgazdasági érvelések egyike sem állja meg a helyét, mind e megállapítások helyzetértékelése, mind a bennük implikált ok-okozati kapcsolatok bemutatása téves" - mondják ki a szerzők.

A modern hitelpénzrendszerekben nem állhat elő olyan helyzet, hogy kevesebb a pénz mennyisége a gazdaságban a szükségesnél. Ez egyrészt azért van így, mert a hitelpénzrendszerekben az árupénzrendszerekből örökölt pénzmennyiségi összefüggések és fogalmak egyszerűen nem érvényesek. A hitelpénzrendszer éppen azért váltotta le a rugalmatlan áru- (leginkább nemesfém-) pénzrendszert, mert sokkal rugalmasabban, a gazdaság szereplői maguk tudták maguk számára megteremteni a pénzt − nyilvánvalóan éppen annyit, amennyire szükség van a gazdasági tranzakciók lebonyolításához. A modern hitelpénzrendszerekben nem egy központi szereplő "teremti" a pénzt, következésképpen nem tud tévedni sem a tekintetben, hogy "mennyit teremt". (A "hitelszűkével" jellemzett helyzet természetesen előállhat, ami azt jelenti, hogy a magángazdasági szereplők egymással szembeni bizalma törékeny, vagy a korábbinál lényegesen alacsonyabb szintű. Ezen az állapoton azonban természetesen nem segít egy újabb denomináció, pénznem vagy egy újabb papírdarab forgalomba hozatala.)

Hasonlóan téves következtetés a fizetőeszközként is használható pénzügyi eszközök kamatozásának káros hatást tulajdonítani, hiszen egyrészt a jelenleg legelterjedtebb készpénz sem kamatozik, másrészt a számlapénz, vagy inkább az abból képezhető betét, illetve hitelek kamatozása nélkül nem folyna pénzügyi közvetítés. Naivitás azt hinni, hogy a kamat bármiféle tiltása vagy kiküszöbölése olyan rendszerszintű fogyasztásemelkedést generálna, amely a gazdaságon segítene. éppen ellenkezőleg, a kamat tiltásával a pénzügyi közvetítés lehetetlenülne el, ami azt jelenti, hogy a gazdasági erőforrások felhasználásának hatékonysága a cseregazdaságok hatékonysági szintjére süllyedne vissza.

A szerzők arra is rámutatnak ,hogy téves az a feltételezés, miszerint a helyi pénz a helyben vásárlásra ösztönzésben érdemi segítséget nyújtana. Például a nyíregyházi lakosok döntő többsége nyíregyházi pékségekben vagy boltokban vásárolja meg a kenyeret, többnyire helyi benzinkúton tankol, és helyi fodrásznál vágatja a haját − ezekért jellemzően nem utazik el más településekre. A magyar polgárok még az átutalások mintegy 40%-át is az adott településen belüli, a felét pedig 50 km-en belüli címzett részére indítják. A készpénzes vásárlások esetén ennél sokkal magasabb lehet az arány.

Helyi pénzek - hogy is állunk Magyarországon?