16 °C Budapest

Csak a baj van a cafeteriával?

Pénzcentrum
2011. április 11. 05:22

A helyi pénz öröme - és bánata Bár újabban reneszánszukat élik a helyi pénzek a világban, valójában ezen fizetőeszköz bevezetését szolgáló érvek tévedésen alapulnak, a társadalmi jólétet is rontják, fogyasztóvédelmi és prudenciális okokból is inkább károsak - áll a Magyar Nemzeti Bank egy friss tanulmányában, ami a helyi pénzek mellett a az ellenőrizetlen cafeteria-rendszer árnyoldalaira is felhívja a figyelmet.

A világ számos országában indított helyipénz-kezdeményezések döntő többsége jellemzően az alábbi érvek valamelyikével, vagy mindegyikével indokolja az általuk bevezetett pénzhelyettesítőnek szánt instrumentum iránti igényt:

• A bankok és egyéb hagyományos pénzügyi szolgáltatók nem alkalmasak a helyi közösségeket megfelelően szolgálni, mert "nem veszi figyelembe" a helyi érdekeket.

• A hagyományos pénzügyi rendszer a globális gazdaság érdekeit képviseli, elsősorban azt szolgálja ki, amely szemben áll a helyi gazdaságok érdekeivel, ezért szükség van egy saját pénzrendszerre.

• A gazdaságban "kevés a pénz", és ez különösen a helyi közösségeket sújtja, ezért szükség van új pénzügyi eszközök létrehozására.

• A hagyományos pénzként használt pénzügyi eszközök kamatoznak, ezért az optimálisnál kevésbé forognak a gazdaságban − a kamat a felhalmozást támogatja, és ezáltal visszafogja a gazdaság növekedését.

• A távolabbi régiók közötti kereskedelem (globalizáció) káros, mert a helyi vállalkozások elől elszívja a keresletet, ezáltal munkanélküliséget generál.

A fenti tévhitekről rántja le a leplet Helmeczi István Nándor és Kóczán Gergely tanulmánya, ami arra vállalkozik, hogy a helyi pénzek (és általában az utalványos rendszerek) kérdéseit tárgyalja. "A modern közgazdaságtan elméleti eredményei (amelyeket a gazdaságtörténet hosszú évtizedeinek gyakorlati tapasztalatai is alátámasztanak) alapján a fenti közgazdasági érvelések egyike sem állja meg a helyét, mind e megállapítások helyzetértékelése, mind a bennük implikált ok-okozati kapcsolatok bemutatása téves" - mondják ki a szerzők.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A modern hitelpénzrendszerekben nem állhat elő olyan helyzet, hogy kevesebb a pénz mennyisége a gazdaságban a szükségesnél. Ez egyrészt azért van így, mert a hitelpénzrendszerekben az árupénzrendszerekből örökölt pénzmennyiségi összefüggések és fogalmak egyszerűen nem érvényesek. A hitelpénzrendszer éppen azért váltotta le a rugalmatlan áru- (leginkább nemesfém-) pénzrendszert, mert sokkal rugalmasabban, a gazdaság szereplői maguk tudták maguk számára megteremteni a pénzt − nyilvánvalóan éppen annyit, amennyire szükség van a gazdasági tranzakciók lebonyolításához. A modern hitelpénzrendszerekben nem egy központi szereplő "teremti" a pénzt, következésképpen nem tud tévedni sem a tekintetben, hogy "mennyit teremt". (A "hitelszűkével" jellemzett helyzet természetesen előállhat, ami azt jelenti, hogy a magángazdasági szereplők egymással szembeni bizalma törékeny, vagy a korábbinál lényegesen alacsonyabb szintű. Ezen az állapoton azonban természetesen nem segít egy újabb denomináció, pénznem vagy egy újabb papírdarab forgalomba hozatala.)

Hasonlóan téves következtetés a fizetőeszközként is használható pénzügyi eszközök kamatozásának káros hatást tulajdonítani, hiszen egyrészt a jelenleg legelterjedtebb készpénz sem kamatozik, másrészt a számlapénz, vagy inkább az abból képezhető betét, illetve hitelek kamatozása nélkül nem folyna pénzügyi közvetítés. Naivitás azt hinni, hogy a kamat bármiféle tiltása vagy kiküszöbölése olyan rendszerszintű fogyasztásemelkedést generálna, amely a gazdaságon segítene. éppen ellenkezőleg, a kamat tiltásával a pénzügyi közvetítés lehetetlenülne el, ami azt jelenti, hogy a gazdasági erőforrások felhasználásának hatékonysága a cseregazdaságok hatékonysági szintjére süllyedne vissza.

A szerzők arra is rámutatnak ,hogy téves az a feltételezés, miszerint a helyi pénz a helyben vásárlásra ösztönzésben érdemi segítséget nyújtana. Például a nyíregyházi lakosok döntő többsége nyíregyházi pékségekben vagy boltokban vásárolja meg a kenyeret, többnyire helyi benzinkúton tankol, és helyi fodrásznál vágatja a haját − ezekért jellemzően nem utazik el más településekre. A magyar polgárok még az átutalások mintegy 40%-át is az adott településen belüli, a felét pedig 50 km-en belüli címzett részére indítják. A készpénzes vásárlások esetén ennél sokkal magasabb lehet az arány.

Helyi pénzek - hogy is állunk Magyarországon?

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.16 10:17
Túri Ferenc Linkedin postja: “Ki hogyan értelmezné a képet?” Ha még aktív lennék a Linkedin-en (2...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
perfekt  |  2025.05.12 16:54
A Perfekt Ipari Képzési Központ célja, hogy partnereinek mindig szakszerű és jogszabályoknak megfele...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 16. péntek
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 14:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem