19 °C Budapest

Gépjármű és pótkocsi öröklésének illetékkötelezettsége - APEH tájékoztató

2010. december 1. 11:02

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette az egyenes ági rokonok, illetve az illetéktörvény 12. § (1) bekezdésének a) pontjában található táblázat I. csoportjában meghatározott örökösök gépjármű és pótkocsi öröklésének illetékkötelezettségéről szóló tájékoztatóját.

I.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 2010. augusztus 16. napjától hatályos 16. § (1) bekezdés i) pontja szerint mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is) által megszerzett örökrész. (Az Itv. 98. § (1) bekezdése külön rögzíti, hogy ezt a rendelkezést a 2010. július 1. napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.)

A rendelkezést valamennyi vagyontárgyra alkalmazni kell, így ingatlanra éppúgy, mint az ingó dolgok közül a gépjárműre, pótkocsira. Tekintettel arra, hogy a jogszabály semmiféle értékhatárt nem határoz meg, ezért valamennyi vagyontárgyra - annak értékétől függetlenül - alkalmazható az illetékmentesség.

II.
Az Itv. 16. § (1) bekezdésének c) pontja szerint mentes az öröklési illeték alól a 12. § szerinti táblázat I. csoportjába tartozó örökös által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 millió forint.

Az Itv. 12. § (1) bekezdésének a) pontjában található táblázat tartalmazza öröklés esetén az öröklési illetékmértékeket. A táblázat I. csoportjába tartozik 2010. augusztus 16. napjától az örökhagyó házastársa, mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője. (Az Itv. 98. § (1) bekezdése külön rögzíti, hogy ezt a csoportbeosztást - az egyenes ági rokonok öröklési illetékmentessége miatt - a 2010. július 1. napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.)

Az Itv. 12. § (1) bekezdése alapján az öröklési illeték összegét az örökösnek jutott tiszta érték alapulvételével kell kiszámítani. Az Itv. 13. § (6) bekezdése kimondja: ha a hagyatékban gépjármű, illetőleg pótkocsi is van, akkor ennek értékét az egyéb hagyaték értékének kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének kétszerese


Tekintettel arra, hogy a 20 millió forintos mentességet a törvény a hagyaték tiszta értékéből biztosítja az örökösök részére, de a gépjármű, illetőleg pótkocsi értékét a tiszta érték kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni, ezért ez a mentesség gépjármű, illetőleg pótkocsi házastárs, mostoha- és nevelt gyermek, valamint mostoha- és nevelőszülő általi öröklésére nem vonatkozik. Azaz a cm3-enként meghatározott tételes illeték alá eső gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén a kedvezményt akkor sem lehet igénybe venni, ha az örökös által megszerzett egyéb vagyontárgyak tiszta értéke nem éri el a 20 millió forintot.

Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének (Itv. 24. §) kétszerese.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 23. 13:34