23 °C Budapest

Matolcsy: januártól 16%-os egykulcsos családi adórendszer lesz

Pénzcentrum
2010. szeptember 27. 09:32

Cáfolta a nemzetgazdasági miniszter azokat a sajtóhíreket, hogy eltolódnak az Orbán-kormány által ígért adóreformok. Matolcsy György a HírTV-nek megerősítette: január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz, noha szakértők szerint a kormány által vázolt rendszer felépítéséhez még legalább két év szükséges.

2011. január 1-jétől Magyarországon 16 százalékos, családi személyi-jövedelemadó rendszer lesz. Ez egy fantasztikus áttörés lesz. Közgazdászként azt kell mondanom, hogy egymillió munkahely megteremtésének az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze lesz a kezünkben az év elejétől. Ez egy olyan adórendszer lesz, amely a térségben, sőt az Európai Unióban a legversenyképesebb, a legalacsonyabb adószinttel működik és a legjobb, legegyszerűbb adózást kínálja - nyilatkozta vasárnap a HírTV-nek a nemzetgazdasági miniszter.

Mint ismert, a tárca adóügyekben illetékes államtitkára már két interjúban is jelezte, hogy a 16%-os egykulcsos, családi elemekkel bővített adórendszer bevezetése csak több lépcsőben, legfeljebb 3 év alatt vezethető be Magyarországon, mivel a költségvetési keretek csak elnyújtott ütemben engedik. Ehhez képest Matolcsy a kampány végéhez közeledve ismét a terv feletti költségvetési hiány irányába mutató határozott kijelentést tett.


A 16 százalékos egykulcsos adó azonnali bevezetése két ok miatt is jelentős akadályokba ütközik - vélik a portfolio.hu elemzői. Szerintük egyrészt az ilyen adó bevezetése jelentős költségvetési kihívást jelent, főleg most, hogy a kormány elkötelezte magát a 3 százalék alatti költségvetési hiány tartására. Másrészt az egykulcsos adó fokozatmentes bevezetése radikálisan alakítaná át jövedelemarányokat a társadalomban, emellett munkapiaci hatásai is kedvezőtlenek lehetnek. Ráadásul minél inkább a költségvetés szempontjából "spórolós" módon vezeti be a kormány az egykulcsos adót (kevés kedvezmény, gyakorlatilag teljesen lineáris szja), annál inkább súlyosak az elosztási hatások.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?