A magyar sikerágazat: egyre csak nő a foglalkoztatottak száma

2010. szeptember 9. 13:02

Az ügyfélkiszolgálásban - beleértve a nagyvállalatok telefonos ügyfélszolgálati központjait (call centereit) is - komoly munkahelyteremtő potenciál van, jelenleg Magyarországon több mint 150.000 embert - egyharmaduk call centeres - foglalkoztatnak ebben a szektorban, és ez 10 százalékkal nőhet a következő évben - mondta Tóth Éva Mária, a Humán Erőforrás Alapítvány elnöke csütörtökön.

A sajtóbeszélgetésen ismertette, hogy 28 ezren dolgoznak nemzetközi szolgáltató központokban, tavaly több mint ezerrel nőtt az itt foglalkoztatottak létszáma.

Tóth Mária Éva hangsúlyozta, hogy az iparágban foglalkoztatottak száma a válság ellenére is nőtt Magyarországon, főként a bankok, kintlévőség-kezelő cégek, illetve a közműszektor bővítette ügyfélszolgálati kapacitásait.

Lakatos Zsolt,a Teleperformance - az egyik nemzetközi call-center szolgáltató - magyarországi vezérigazgatója szerint a kormánynak is segíteni kellene az iparág versenyképességének növelésében. Itt az adópolitika, a munkát terhelő adók, valamint a képzés játszik kulcsszerepet, a vállalati programok pedig abban tudnak segíteni, hogy a munkavállalók is vonzónak találják a szakmát - mondta.

Kiemelte: Magyarországnak versenyelőnye van a közép-kelet-európai régióban képzettség tekintetében, amit ki is tud használni, mivel a nagyobb cégek inkább az esetleg drágább, de megfelelően szakképzett munkaerőt biztosító országokba szervezik ki ügyfélkapcsolati központjaikat.

Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen körülbelül 300.000 ügyfélszolgálatos munkahely van jelenleg, és a következő években ez 10 százalékkal nőhet - mondta Lakatos Zsolt. A vezérigazgató szerint Magyarországnak abban van lehetősége a versenyben, hogy az európai nyelveket egyszerre ragadja meg, vagyis európai soknyelvű ügyfélkapcsolati központok jöjjenek létre.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Humán Erőforrás Alapítvány az utóbbi években az ügyfélkapcsolati szakképzési rendszer kidolgozásán, valamint azon munkálkodott, hogy hogyan lehet bevonni a megváltozott munkaképességűeket az üzleti szolgáltató szektor munkavállalói közé - mondta Tóth Éva Mária.

Az Országos Képzési Jegyzékben már négy, ügyfélszolgálathoz kapcsolódó szakma szerepel, 2003 óta ezeken a területeken már több mint ezren végeztek. Ezenkívül tavaly akkreditálták a posztgraduális másoddiplomás képzést ügyfélkapcsolati szakközgazdász és szakértő területen, a felnőttképzésben pedig 2007 óta 300-an végeztek call center vezetői és felügyelői szakirányon. Hozzáfűzte: sokszor nincs elég jelentkező a képzésre, mert sok előítélet van a szakmával szemben, pedig a válság ellenére is szinten maradt a kínált állások száma.

A fizetésekről elmondta: azok nyelvtudástól függően szóródnak, Budapesten és környékén, valamint a nagyvárosokban a magyar nyelvű szolgáltatásnál 10-20 százalékkal haladja meg a minimálbért a fizetés, az idegen nyelven végzett munkánál pedig 280-300.000 forint bruttó alapbér.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.14 14:28
A történet általában a konyhában, a nappaliban vagy a fáradt hétköznapi rutinból indul. A vágy álta...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 17. csütörtök
Zsófia
38. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?