Hackerképzés indul itthon!

MTI
2010. július 28. 10:32

Szeptembertől a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatási tematikájában is szerepelni fog az "etikus hackerképzés" - közölte Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

Az etikus hekkelést az egyetem tiszti és polgári hallgatói egyaránt tanulhatják, és letehetik az ehhez kapcsolódó nemzetközileg elismert "Certified Ethical Hacker" vizsgát. A képzéssel kapcsolatos feladatokat az egyetem részéről a ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Kara végzi.

Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője a közleményben kifejezte: nagy örömükre szolgál, hogy az egyetemek is felismerték az etikus hackerképzés fontosságát, s hogy beindulhat egy sokkal szélesebb körű, a vállalati képzéseken túlmutató biztonsági képzés. A Budapesti Műszaki Egyetem és a ZMNE után pedig további intézmények jelentkezését várják, ahol a biztonság kiemelt képzési terület - tette hozzá.

A képzés indításával kapcsolatban a nemzetvédelmi egyetem egyik dékánja, Sipos Jenő a közlemény szerint úgy nyilatkozott, hogy "a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára ez az együttműködés alapvető fontosságú, hiszen az etikus hekkelés szervesen illeszkedik a modern védelmi ismeretek tárházába".

Véleménye szerint ezen ismeretekkel kiegészülve képzéseikről elmondható lesz, hogy nem csupán a hagyományos, de a XXI. század fenyegetéseire is választ adnak. A legfejlettebb technológiai ismeretek oktatása pedig hallgatóik további pályafutása szempontjából fontos, akár állami, akár civil területen helyezkednek majd el.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A közleményben arra is kitértek, hogy a nemzetvédelmi egyetem és a NetAcademia a jövő év folyamán még további szakterületi képzés indítását is tervezi.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31