21 °C Budapest

Kutatók igazolták, hogyan boldogít a pénz!

Pénzcentrum
2010. március 27. 14:02

Brit kutatók igazolták: a pénz, illetve vagyon önmagában nem boldogít, azonban ha több van belőle, mint környezetünknek, vagyis a státusz már igenis boldogabbá tesz.

A boldogság-vagyon közötti összefüggés tanulmányozásával már több kutató foglalkozott, akik általában arra jutottak, hogy a kettő között létezik összefüggés, amiben tulajdonképpen semmi meglepő nincs, hiszen a pénzből olyan dolgokat vásárolhatunk, melyek megkönnyítik életünket, és ez elégedettséggel tölt el. Ugyanakkor az is világos, hogy az összefüggés nem lineáris, a csökkenő hasznosság elve itt is érvényesül: vagyis bizonyos vagyonszint fölött a gyarapodás már nem okoz nagyobb örömet.

Kutatók azonban érdekes módon nem találtak összefüggést nemzeti szinten a vagyongyarapodás, vagyis a gazdasági növekedés és az ország lakosságának boldogsága között. Semmivel nem vagyunk boldogabbak ugyanis, mint harminc-negyven évvel ezelőtt - felmérések szerint - márpedig ez idő alatt az átlagos jövedelem minden országban emelkedett.

Ez tehát egy furcsa paradoxon, hiszen ha egyéni szinten kimutatható az összefüggés a vagyon és a boldogság között, akkor aggregát szinten is igaznak kellene lennie az állításnak.

Az ellentmondás felkeltette a Warwick-i és a Cardiff-i Egyetem kutatóinak figyelmét, akik vizsgálni kezdték, vajon mit jelent a vagyon az emberek számára, abszolút szintjét tartják-e fontosnak, vagy másokhoz viszonyított szintje számít a vagyonnak.

A kutatók egyik hipotézise tehát az volt, hogy nem csak a jövedelem abszolút szintjétől függ elégedettségünk, hanem attól is, hogy az átlaghoz képest mennyivel magasabb a jövedelmünk, vagyis a relatív vagyon számít. Ez részben magyarázatul szolgálhat az ellentmondásra, hiszen attól még, hogy a nemzeti jövedelem nőtt az elmúlt évtizedekben, az egyének többsége nem keres többet az átlagnál.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A relatív jövedelem hipotézis igazolására a kutatók 12 ezer brit egyént vizsgáltak meg. Egyrészt felállítottak egy rangsort a jövedelmek alapján, amit összehasonlítottak a résztvevők válaszaival azon a kérdőívre, mely boldogságukat vizsgálta. Ezek után felállítottak egy rangsort az egyének státusza szerint, amelyben olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a kor, nem, végzettség, vagy a lakóhely. Ennek segítségével olyan jövedelemrangsort is kaptak, amelyet az azonos korosztályba tartozókhoz, vagy a szomszédokhoz képest állítottak fel.

A két egyetem kutatója úgy találta, hogy az utóbbi módon felállított jövedelmi rangsor sokkal pontosabb előrejelzője volt a boldogságra, elégedettségre vonatkozó válaszoknak, mint a sima jövedelemrangsor. Vagyis minél magasabban állt a státuszrangsorban az illető korcsoportjához, vagy környezetéhez képest, boldogabb volt, függetlenül attól, hogy mennyit keresett fontban kifejezve.

Azt azonban nem vizsgálták, hogy a két státuszrangsor közül melyik volt szorosabb összefüggésben a boldogsággal, vagyis hogy alapvetően a hasonló korosztályúakhoz, a hasonló végzettségűekhez, szakmát űzőkhöz, vagy a közvetlen környezetünkhöz képest szeretnénk-e többet keresni. Ennek vizsgálata még várat magára.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm