Egészségpénztár: 50 milliárd forintnyi befizetés 2009-ben

Pénzcentrum
2010. március 9. 09:17 2 perc

A Stabilitás szövetség és a Patikapénztár egybehangzó véleménye szerint rekordnagyságot ért el a tavalyi egészségpénztári befizetések összege, ez év elején pedig megindult a taglétszám gyors gyarapodása is - írja a Napi.

Sikeres évet zártak 2009-ben a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó egészségpénztárak - mondta Lehoczky László, az egészségpénztári tagozat elnöke. A vagyon alapján a szektor 90%-át, létszám alapján 84%-át képviselő tagpénztárakban jelentősen, annak ellenére közel 756 ezer főre bővült a taglétszám, hogy a II. félévben érezhetően mérséklődött az új belépések száma.

A pénztári befizetések összege közben rekordnagyságú, 47,8 milliárd forint volt. A szolgáltatások igénybevételének teljes összege elérte a 45 milliárd forintot, ami Lehoczky szerint határozattan összefügg a tagok nehezedő jövedelmi helyzetével, sokan az egészségszámlán lévő tartalékaik felhasználására kényszerültek. A pénztárak vagyonának döntő részét kitevő megtakarítások összege még így is meghaladta a tagok évi felhasználási értékét.

Az adójogszabályi változások tervei, a kiszivárgott információk, a cafeteria-elemek jelentős mértékű megadóztatásáról szóló hírek különösen a munkáltatók körében keltettek bizonytalanságot és bizalmatlanságot. Ezzel összefüggésben a korábbi felmérések jelentős visszaesést jósoltak 2010-re, az előzetes adatok azonban szerencsére ezt nem igazolták vissza. Mivel különösen a köztisztviselők, közalkalmazottak körében bővült a cafeteria igénybevételének lehetősége, ezért ismét gyorsan növekszik a taglétszám. Különösen örvendetes, hogy az egyéni befizetésekben is jelentős növekedést tapasztaltak a pénztárak, ami mutatja, hogy egyre több magánszemély is felismeri az egészségpénztári tagságban rejlő megtakarítási lehetőséget.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?