Lezajlott a RangAdó 2 országos döntője pénteken, így március végén a négy legjobb csapat méri össze tudását a Szuperdöntőben, melyet a Magyar Televízió is műsorára tűz.
A vetélkedő végső fináléjába a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium XMS csapata, a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola Rangfalók csapata, a szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskolát képviselő "Tám-adók", valamint a komáromi K-EMÖ Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakközépiskola tax(i) nevű ötfős társulata jutott be.
A budapesti és a hajdúszoboszlói középiskolások holtversenyben az első helyen jutottak be a végső megmérettetésbe, a szegediek a képzeletbeli dobogó második, míg a komáromiak a harmadik helyet foglalták el.
Az APEH középiskolásoknak indított vetélkedőjének pénteken tartott országos döntőjében a hét régió egy-egy győztese mérkőzött meg. A március 27-én, az MTV műsorán is nyomon követhető Szuperdöntőben a négy legjobb csapat versenyez.
A pénteki összecsapáson a hét csapat többi között totózott, igaz-hamis feleletválasztós feladatot oldott meg, a házi feladatként kapott és otthon kitalált adós vicceket adták elő játékos formában, összemérték ügyességüket a Tabu nevű játékban, illetve számot adtak arról, mennyire ismerik az adótörvényeket, és hogyan igazodnak el a pénzügyek rendszerében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az adózás közös ügyünk gondolat jegyében meghirdetett RangAdó 2-re az ország 250 középiskolájának csaknem 500 csapatajelentkezett. Az 5 fős csapatok 3 internetes fordulóban vettek részt, majd a legeredményesebbek a regionális fordulókon mérték össze tudásukat, ahonnan régiónként 1-1 csapat került be a vetélkedő országos döntőjébe.
Az APEH második alkalommal meghirdetett középiskolai vetélkedőjének az volt a célja, hogy bővítse a középiskolások adótudatosságát. A vetélkedő kérdései között adózástörténeti érdekességek, alapvető adózási tudnivalók, az adózók jogai és kötelességei szerepeltek.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







