24 °C Budapest

Toboroznak Kecskeméten: kevés a jó műszaki szakember!

Pénzcentrum
2009. november 24. 09:47

Az első negyven embert már felvették a kecskeméti Mercedes gyárba, további kettőezer-ötszáz helyet pedig 2011-ig próbálnak feltölteni. Egyes munkakörökben azonban igen erős hiány van - írja a Népszabadság.

Az első negyven felvett ember között műszaki szakemberek, pénzügyesek, hr-esek voltak, 2010 végéig további ötszáz, 2011-ig pedig kétezer embert terveznek felvenni, hogy addigra elkezdődhessen az első szériás termelés, 2012-ben pedig már a sorozatgyártás.

A műszaki, logisztikai és termelési szakemberek felvétele azonban kisebb nehézségeket okoz a gyárnak, különösen fényezők és gépkezelő szakemberek hiányoznak.

A felvetteket egyébként először Kecskeméten, majd később Németországban oktatják, amely akár néhány hónapos távollétet is jelenthet. A német nyelvtudás ugyan nem feltétel, de előny, ugyanakkor alapszintű német, vagy angol kommunikáció elengedhetetlen.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2023.05.26 12:35
Több kimutatást is lehet olvasni arról, hogyan gyengítettek el bennünket a pandémia évei. A kliensei...
vezetoi-coaching  |  2023.05.23 10:04
Jó, 2 napot késett (a bevezető mutatja, 2 napja kezdtem el…), de hadd szóljon…:-))) Például a macho...
hrdoktor  |  2023.05.22 06:45
Egyre több munkahely biztosít ingyen gyümölcsöt a munkavállalóknak, ami egyszerre közérzet- és egész...
hrbonbon  |  2023.05.18 15:51
Simonyi Judit ügyvezető igazgató Miért is vagyok egy kiválasztási folyamatban? LEHETŐSÉGEK: Ál...
ajovomunkahelye  |  2023.05.18 12:54
Úgy tűnhet, hogy manapság a munkahelyi sokszínűségről, méltányosságról és befogadásról beszél minden...
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. május 28. vasárnap
Emil, Csanád
21. hét
Május 28.
Hősök napja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. május 27. 19:17