25 °C Budapest

Óriási bukás a számlalottó: érdektelenségbe fulladhat a program

2009. november 3. 08:32

Csaknem a harmadára esett vissza az érdeklődés az idén elindított Tiszta Haszon program iránt. A számlalottó néven elhíresült projekt beharangozó kampánya és működtetése százmilliókat emésztett fel, a statisztikák szerint a tizedik hónapra majdnem teljes közönybe fulladt - írja a Magyar Hírlap.

A játék lényege, hogy a Szerencsejáték Zrt. havonta tízszer egymillió forintot sorsol ki a pályázók között, akik a lakossági szolgáltatási számlájuk adatait beküldik sms-ben vagy feltöltik az internetre.

Többek között a fodrásztól, a festőtől vagy a lakatostól kapott számlával lehet nevezni, a cél a feketegazdaság elleni harc. A kormány szemléletváltásra kívánta ösztönözni a lakosságot, de az érdeklődés az idő előre haladtával egyre csak csökkent.

A számlalottóban részt vevő pályázatok száma

"A januárban indult Tiszta Haszon Programra 246 872 pályázat érkezett október 29-ig" - mondták a Kormányszóvivői Iroda képviseletében. A legtöbb érdeklődőt januárban regisztrálták, az akkori 36 399 jelentkezővel szemben októberben (29-ig) mindössze 13 855 pályázót regisztráltak.

Az első öt hónapban 158 563-an jelentkeztek a sorsolásra, a második öt hónapban viszont már csak 88 309-en. A program indulásakor több szakember arra figyelmeztetett, hogy a program alkalmatlan a feketegazdaság visszaszorítására. Az év eleji felhajtás alábbhagyott, ma már szinte sehol nem találkozni a számlalottó plakátjával.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 09:02