22 °C Budapest

Egy újabb, közel negyedmilliárdos adócsalásra derült fény

2009. október 16. 12:02

233 millió forintos adócsalásra bukkant a VPOP, az ügyben egy visszaeső cége után nyomoztak a vámosok - derül ki a vámhatóság sajtóközleményéből.

A Vám- és Pénzügyőrség Dél- alföldi Regionális Nyomozó Hivatala eljárást indított adócsalás és számvitel rendjének megsértése bűncselekmény alapos gyanúja miatt egy olyan gazdasági társaság képviselője ellen, aki nem ismeretlen a vámhatóság előtt.

A nyomozás az APEH feljelentése alapján indult, melynek során több millió forintos áfa hiányt, illetve adócsalás kísérletét állapították meg, azonban a vámnyomozók további jelentős összegű adócsalást tártak fel.

A cégről kiderült, hogy 2007-ben ruházati termékek vásárlásáról kiállított fiktív számlákat állított be a könyvelésébe és ezzel 7 millió Ft áfa hiányt okozott, továbbá 8 millió Ft áfát kísérelt meg jogosulatlanul visszaigényelni. A széleskörű nyomozás eredményeként a vámhatóság nyomozói megállapították, hogy a gazdasági társaság képviselője az áfa hiányon túl társasági adó, az osztalék után fizetendő személyi jövedelemadó és különadó tekintetében is jelentős összeggel, összesen 233 millió forinttal rövidítette meg a központi költségvetést azzal, hogy jelentős összegű fiktív költségszámlákat használt fel az adóbevallásaiban. Az elkövetővel szemben ezzel összefüggésben számvitel rendjének megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt is folyik büntetőeljárás. A nyomozók lefoglalták a gazdasági társaság könyvelését, a cég képviselőjét pedig gyanúsítottként hallgatták meg - szól a sajtóközlemény.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem