Rejtőzködnek a melegek a munkahelyen

Pénzcentrum
2009. augusztus 3. 11:30 1 perc

Egy esélyegyenlőségi konferencia kerekasztal-beszélgetésének tanúsága szerint: a munkáltatók elutasítják a melegeket, pedig egyre többen vallják be, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, így a magyarországi cégek is - előbb vagy utóbb - kénytelenek lesznek változtatni álláspontjukon, gazdasági érdekük ugyanis erre fogja őket kényszeríteni. A kérdés csak az, a társadalom is elfogadja-e majd ezt a folyamatot. A Morgan Stanley HR-esét, egy szociológust és egy meleg szervezetet arról kérdeztünk, miért utasítják el a melegeket, mi jellemzi a munkaerő-piaci helyzetüket és mitől függ ezen csoport elfogadása.

Egyre több országban adnak jogokat a melegek kezébe: összeházasodhatnak, élettársi viszonyban élhetnek, gyereket vállalhatnak, hitelt vehetnek fel stb. A közelmúltban nálunk is útmutató készült anyakönyvvezetőknek, miként viszonyuljanak az azonos nemű párokhoz. Július elsején ugyanis hatályba lépett az a törvény, amely azonos nemű párok számára lehetővé teszi bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését. Januártól érvényes egy másik lehetőség is, a közjegyzői nyilvántartásba vétel, amely mind azonos, mind különnemű párok számára nyitva áll. Mindezek ellenére hazánk még mindig a konzervatív táborhoz sorolható.

A teljes cikk olvasásához kattintson ide.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 19:28