24 °C Budapest

Diploma, iskola nélkül

Pénzcentrum
2009. július 7. 09:17

Hamarosan Magyarországon is működhet az, az EU több államában már létező rendszer, amely szerint a munkahelyről, vagy akár a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el.

Az EU oktatásfejlesztési programjának részeként hazánkban is megkezdődött a validációs - érvényesítési - eljárásrend kidolgozása. Az öt pillérből álló, kétmilliárd forint értékű uniós támogatásból megvalósuló program célja a felsőoktatás átjárhatósága.

Az újfajta eljárással azt ismerik el, hogy az iskolarendszerben megszerezhető tudás nem feltétlenül jobb a gyakorlati tudásnál. Egy elismert, ám egyetemet sosem végzett alkotóművész például eredményei alapján akár művészeti doktori fokozatot is kaphat, így kurzusokat is indíthat különböző felsőoktatási intézményekben.

Így olyan társadalmi rétegeket is bizonyítványhoz lehet juttatni - és ezzel jelentősen növelhető a munkaerőpiacra való sikeres belépésük esélyét -, amelyek a hagyományos iskolarendszerből kihullanak.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?