21 °C Budapest

A minisztérium beismerése: kevés a bölcsőde

2009. március 19. 14:00

Az elmúlt napokban több hír is megjelent arról, hogy kevés a bölcsődei férőhely Magyarországon. Most a Szociális és Munkaügyi Minisztérium is beismerte: a gyerekek alig 10 százaléka részesül ilyen ellátásban.  

 

Ma Magyarországon több mint 25 ezer bölcsődei férőhely van, ahol több mint 32 ezer gyermeket látnak el 561 intézményben. Ezt a számot növelik a családi napközik (205 intézmény, közel 1300 férőhely) és az integrált óvodák férőhelyei (119 intézmény). A körülbelül 300 ezer bölcsődés korú (6 hónapostól 3 és fél éves korig) gyermek több mint 10%-a részesül bölcsődei ellátásban. Ennek az aránynak a növelését indokoltnak tartjuk, melyhez a jelenlegi férőhelyek számát mintegy 8-10 ezerrel kellene növelni.

A 3 152 település 7 százalékában, vagyis 230 településen működik bölcsőde, melyek 10%-a községben, a többi városban található. Az intézmények 94%-a önkormányzati fenntartású.

A napközbeni gyermekellátás fejlesztésére, férőhelybővítésre (bölcsőde, óvodában működő bölcsődei csoport, családi napközi) uniós forrás áll rendelkezésre a Regionális Operatív Programok keretén belül. Jelenleg a pályázatok elbírálása folyik, a tervek szerint 4,5 milliárd forint felhasználásával várhatóan 1500 új férőhely létesíthető, a felújítások mellett.

Valamennyi települési önkormányzat kötelező feladata a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása, de a bölcsődék létrehozása és fenntartása csak a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeken kötelező. Ahol az önkormányzat nem képes a bölcsőde létrehozására, fenntartására, és a gyermekek létszáma is alacsony, ott a rugalmasabban alkalmazható családi napközik és az óvodákhoz integrált bölcsődék (bölcsőde és óvoda együttes működése) jelentik a megoldást. A családi napközi működtetésével az érintett településeken az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és vállalkozásoknak nyílik lehetősége a bölcsődei ellátás kiváltására.
A szakmai egyeztetések befejezése után az Új Tudás Program keretében jelentős számban jöhetnek létre az óvodákhoz integrált bölcsődék.

A napközbeni gyermekellátás tekintetében egy új ellátási formát deklarált a közoktatási törvény 2008. júniusi módosítása:
"33.§ (14) Egységes, az óvodai és a bölcsődei nevelés feladatait ellátó intézmény hozható létre a legalább második életévüket betöltött, továbbá az óvodai nevelésben ellátható gyermekek közös neveléséhez (a továbbiakban: egységes óvoda-bölcsőde).


Egységes óvoda-bölcsőde akkor hozható létre, ha a települési önkormányzat nem köteles bölcsődét működtetni, és a gyermekek száma nem teszi lehetővé az óvodai csoport, illetve a bölcsődei csoport külön-külön történő létrehozását, feltéve továbbá, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A 4/2009. (II. 18.) OKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosítása tartalmazza a működéssel kapcsolatos feltételeket.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium célja a folyamatos férőhelybővítés. Ezt mutatja az a tény, hogy a bölcsődék számában bekövetkezett évtizedes csökkenés után, 2003 óta emelkedik az intézmények száma (2003-ban 515, 2007-ben 561). Mindemellett a bölcsődék után az önkormányzatoknak fizetett állami támogatás összege is emelkedett a 2003-as évhez képest (ennek összege 2003-ban 361 ezer Ft/fő, 2008-ban 547 ezer Ft/fő, 2009-ben 540 ezer Ft/fő, ami további forrásokkal is kiegészülhet ha az adott intézményt kistérségi társulásban működtetik).

Továbbá 2004-től az EU-s pályázatok (HEFOP 4.2.) is lehetőséget teremtettek a bölcsődei, és a hozzá tartozó rugalmas szolgáltatások infrastrukturális fejlesztésére. 33 nyertes pályázó összesen több mint 4,1 milliárd forint támogatásban részesült és közel 1 000 új férőhely létesült.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakmai álláspontja szerint középtávon indokolt és lehetséges a bölcsődék és óvodákhoz integrált bölcsődék férőhelyszámának minimum 50%-os emelése.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem