14 °C Budapest

Szakképzési hozzájárulás: ezzel is a bankok járnak jól!

2009. február 20. 17:00

Folytatódik a LifeLong Learning Magyarország Alapítvány januárban indított kutatása, "A szakképzési hozzájárulás a lifelong learning szolgálatában" címmel, amelynek célja, hogy az érintett feleket: döntéshozókat és a munkáltatókat egy asztalhoz ültesse, hogy az előzetes felmérések és kutatások tükrében megvitathassák: hogyan érdemes a továbbiakban fenntartani, fejleszteni a szakképzés jelenlegi rendszerét.

A szakképzési hozzájárulást minden foglalkoztatott után kötelező járulékként befizetik a munkáltatók a Szakképzési Alapba, a járulék egy részének erejéig (a minimálisan kötelező 33-60% százaléknyi befizetésen túl) a munkáltató a munkavállalói szakképzéséről gondoskodhat, vagy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet által kijelölt intézményt támogathatja.

A gazdaság szereplői ágazatonként is igen eltérő szerkezetűek és méretűek lehetnek, ezért a szakképzési hozzájárulás és a dolgozók továbbképzése, a munkahelyhez kötődő felnőtt és szakoktatás sem mutat egységes képet. A legjelentősebb eltérések tehát ágazatonként és méretkategóriánként mutatkoznak, egyrészt a részvétel arányában (képzéselérés), a képzési hajlandóság terén és a továbbképzés módjában, megvalósításában is.

A vállalkozások méretete döntően befolyásolja a képzési hajlandóságot: a nagyvállalatok (250 fő felett) majdnem mindegyike, az 50-249 alkalmazottat foglalkoztatók mintegy 80%-a, a kisebb méretű gazdasági szervezetek (10 és 49 fő között) több mint 40%-a támogatott valamilyen képzést. A képzéselérés (oktatásban részesülő dolgozók százaléka az összes - a vállalat által- foglalkoztatottakhoz képest) arányszáma a nagyvállalatok esetében 25%, a közepes méretű szervezetek dolgozóinak 11%-a, a kisvállalkozásoknál munkaviszonyban állók 7%-a vehetett rész valamilyen továbbképzésen. A képzéselérés legmagasabb, 25%-os aránya ezzel együtt jelentősen elmarad a 40 %-os EU átlagtól.

A képzési hajlandóság ágazatonként is igen eltérő mértéket mutat: a legnagyobb arányban a pénzügyi szolgáltatók (a 7 százalékpontos csökkenés ellenére is), a posta és a távközlési és energetikai vállalatok biztosítanak képzési részvételt dolgozóiknak. A közlekedési, víz, gáz és villamos energia ellátással foglalkozó szervezetek kiemelkedően magas arányban 70-95%-ban nyújtanak valamilyen képzést alkalmazottaiknak (képzéselérés). A szakképzési hozzájárulás lehetőségeivel legkevésbé élő ágazatok közé a textil, ruha és bőrfeldolgozó-ipar (27%), a vendéglátás (32%) és a fa- és egyéb feldolgozóipar (32%) tartoztak.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A képzés nyújtásának módja kisvállalkozásoknál -méretükből fakadóan- hagyományos (tanfolyam jellegű oktatás) esetén külső szereplő bevonásával történt az esetek jelentős részében. Az egyéb formák (szemináriumokon, konferenciákon való részvétel lehetőségét magas arányban (80%) támogatták. A nagyobb vállalatok esetében (250 fő felett) ez az arány 90% felett van, és ennél a méretkategóriánál már megvalósítható a munkahelyi rotáció, mint továbbképzési lehetőség is: a szervezetek 7%-a élt ezzel a lehetőséggel.

A nagyvállalatok esetében jelentős a külső szereplő bevonásával megvalósuló képzések aránya is, azonban bevált gyakorlatnak tekinthető a külső, hagyományos és egyéb képzést is megvalósító intézmények, intézményhálózat, szakoktatás támogatása, amelyre a szakképzési hozzájárulás rendszere szintén lehetőséget biztosít.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?