Folyamatos szakemberhiánnyal küzdenek hazánkban az informatikai cégek, és az utóbbi években a felsőoktatásban is egyre csökken az informatikai képzésre jelentkezők száma. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ezért kampányt indított a szakma népszerűsítésére és a szakirányú továbbtanulás ösztönzésére.
A szakemberhiány miatt informatikai cégek sok esetben kénytelenek jelentős projektek határidejét módosítani, túlterhelt munkatársakkal dolgozni, esetenként jelentős nemzetközi megbízásokról lemondani.
Keresztesi János, az IVSZ elnöke elmondta: Csak az utóbbi 6-7 évben tíz feletti volt azon informatikai cégek száma, amelyek fejlesztőközpontjuk felépítéséhez más helyszínt kerestek, mert nem látták biztosítottnak, hogy pár száz fős fejlesztői csapatukat belátható időn belül kialakítsák.
A jelenleginél közel kétszer több végzős informatikus is el tudna helyezkedni a szakma különböző területein, ezért az IVSz kampányt indított az informatikai képzések népszerűsítésére.
"Tenni szeretnénk annak érdekében, hogy megszűnjön az az anomália, hogy egy sikerszakmában nincs elegendő képzett munkaerő. Úgy gondoljuk, ezt a lehető legkorábban kell elkezdeni, ezért szólítjuk most meg a 15-18 éves korosztályt, és mindazokat, akik a pályaválasztásban segítik őket." - tette hozzá az elnök.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A "Született informatikus" kampány elsősorban a most felsőoktatási intézményekbe jelentkezőket, az alsóbb éves középiskolákat célozza meg, de szólni kíván szüleikhez, tanáraikhoz és mindazokhoz, akik a pályaválasztásban ötletekkel, javaslatokkal segítik a továbbtanulókat.
A www.szuletettinformatikus.eu oldalon az IVSZ többek között az informatikusi szakmával kapcsolatos közép- és felsőfokú továbbtanulási- és ösztöndíj lehetőségeket, álláslehetőségeket, blogokat, fórumokat gyűjtötte össze. Bemutatják a szakma különböző ágazatait, diákok számolnak be a felsőoktatás világáról, informatikai cégek vezetői szakemberei ismertetik az új munkatársaikkal szembeni elvárásokat.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








