Az idén egységesen február 25-ére módosult az egyes éves bevallások beadási határideje - kivételt ez alól csak az egyéni vállalkozást nem végző magánszemélyek és az eva-körbe tartozó vállalkozások jelentenek - írta a Napi Gazdaság.
A bevallási határidőt azért tolták ki tíz nappal, mert február közepe amúgy is meglehetősen zsúfolt volt a vállalkozások számára: 12-éig kellett egyebek mellett a munkáltatással kapcsolatos terheket megfizetni, 20-ára pedig áfabevallást készíteni. A kettő közé ékelődött be eddig az éves elszámolás leadásának határideje is, amelyet most azonban kitoltak február 25-ére. Szintén eddig a határidőig van mód nyilatkozni az szja 1+1 százalékának felajánlásáról.
Az evások azonban kimaradnak ebből a körből, számukra továbbra is február 15-e a leadás végső dátuma. Számukra ugyanis a 20-i áfa-határidő semmiféle kötelezettséget nem jelent, így könnyedén tudják teljesíteni a korábbi időpontra is az adminisztrációt.
A magánszemélyként adózók január 31-ig kell nyilatkozniuk a munkáltatói adómegállapítás kérdéséről, míg a munkáltatók e dátumig kötelesek kiadni a 2008. évre vonatkozó jövedelmi igazolásokat. A munkáltatók nem kötelesek elfogadni az adómegállapítási kérelmeket, ám a visszautasításról időben tájékoztatnia kell a munkavállalóját és jeleznie, hogy élhet az egyszerűsített adóbevallás benyújtásának lehetőségével.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






