11 °C Budapest

Súlyos az orvos és ápoló hiány, nincs ki pótolja a nyugdíjba vonulókat!

Pénzcentrum
2008. október 28. 09:45

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kórházakról készített felmérése megerősítette, hogy jelentős az elvándorlás az orvosi karból, de az ápolói létszámhiány is rendkívül súlyos - írja a Világgazdaság.

A múlt évhez képest négyszázzal kevesebb az orvos, amiért több dolog is felelős, így a tavalyi kapacitáscsökkentés nyomán sokakat elküldtek, mások nyugdíjba mentek, vagy gyógyszercégeknél helyezkedtek el, külföldön vállaltak munkát, vagy járóbeteg-szakrendelést végeznek.

Az ápolói létszámhiány már olyan súlyos, hogy nem tudják, ki fogja átvenni a nyugdíjba vonulók feladatát. A legégetőbb a probléma az onkológiai és a pszichiátriai osztályokon. Nincs ugyanis utánpótlás, hiszen míg 2001-ben 3550 ápoló szerezett szakképesítést, addig tavaly már csak 1397.

Sem a munkakörülmények, sem a fizetés nem túl csábító ugyanis ezen a pályán, ezért az MKSZ elnöke szerint legalább 10 százalékkal emelni kellene a mostani 146 ezer forintos kórházi gyógyítási alapdíj összegét.

Ez azonban meglehetősen nehézkes, hiszen a kórházak mindössze 13 százalékának pozitív az egyenlege, a többinél a hiány év végére megközelíti a 68 milliárd forintot.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem