6,8 milliárdot termelt a börtöngazdaság 2007-ben!

Pénzcentrum
2008. október 1. 08:30 1 perc

A büntetés-végrehajtásban működő 12 állami tulajdonú gazdasági társaság 6,8 milliárd forint forgalmat ért el az elmúlt évben. Az adatok azt mutatják, hogy ezek a cégek még a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is évek óta nyereségesen működnek - írja a Napi gazdaság.

Az elítéltek egyedi jogállása folytán a dolgozó rabokat az előző évi minimálbér harmada illeti meg a munkájukért. A börtöngazdaságban az előző évi statisztikák szerint körülbelül 6700-an dolgoznak, az éves költségük a betanítással együtt 550 millió forint.

Ez a szám a nettó árbevétellel összehasonlítva eltörpül, közgazdasági szempontból az elítéltek jó munkaerőnek bizonyulnak. A cégek többek között búzát, kukoricát, napraforgót, repcét termesztenek, valamint állattenyésztéssel és tejtermeléssel foglalkoznak. De működtetnek nyomdát, fémtechnológiai üzemet, asztalosműhelyt, varrodát és elektronikai bontót is.

A büntetés-végrehajtásban működő társaságok a többi piaci szereplőhöz hasonlóan szokványos külső kapcsolatrendszerrel működik a versenypiacon. A beszállítók és a nagykereskedelmi partnerek többsége megtalálható a többi hasonló tevékenységet - normál körülmények között - végző vállalkozások partnerei között is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?