7 °C Budapest

Emelkedő adóterhek: mennyire nyög alatta a magyar?

Pénzcentrum
2008. június 27. 15:00

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adatai szerint uniós szinten a súlyozott adóteher GDP-n belüli aránya a 2005-ös 39,3 százalékról 39,9 százalékra emelkedett. Magyarországon ezzel ellentétes a tendencia, nálunk 37,4 százalékról 37,2 százalékra mérséklődött ez a mutató.

Az emelkedés ellenére az uniós tagállamok rátája még így is alacsonyabb, mint 1996-ban (40,3%), illetve az 1999-ben mért csúcsnál (41%). Egyébként még ugyanezen év során kezdődött meg a tagállamokban az adóterhek mérséklődése, amely azonban 2005-ben megrekedt.

Az uniós adóterhek a világ többi országához hasonlítva igen magasak, mintegy 12 százalékponttal haladják meg például az Egyesült Államok, illetve Japán mutatóját. Persze ez az átlagra vonatkoztatva igaz, ugyanis igen nagy különbségek tapasztalhatóak az egyes tagállamokban, a legalacsonyabb az adóteher például Romániában (28,6%), Szlovákiában (29,3%) és Litvániában (29,7%), míg majdnem 50 százalékos ez a mutató Dániában (49,1%) és Svédországban (48,9%).


Az elmúlt évtized során több tagállamban is számottevő mértékű változás történt az adóterhek mértékében, így például a legnagyobb csökkenést Szlovákiában regisztrálták, ahol az 1996-os 39,4 százalékos érték 2006-ra 29,3 százalékra mérséklődött. Az ezzel ellentétes irányú változások közül a legnagyobb mértékűt Cipruson (26,4 százalékról 36,6 százalékra) és Máltán (25,4 százalékról 33,8 százalékra) mérték.

Az adóbevételek legnagyobb arányban, közel 50 százalékban továbbra is a munkavállaláshoz kapcsolódó adókból származnak. A tőkeadók hozzájárulása 23 százalék, a fogyasztási adóké pedig 28 százalék.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm