20 °C Budapest

Megszűnt a benzinadó - 17 százalékos árcsökkenés

Pénzcentrum
2008. április 2. 08:13

A Japánban 25 jenes, azaz 41 forintos benzinárcsökkentéssel ünnepelhették tegnap az új pénzügyi év beköszöntét. Március 31-én lejárt ugyanis az út- és benzinadókra vonatkozó, 1974-ben "ideiglenesen" bevezetett és azóta többször meghoszszabbított törvény hatálya - írja a Népszabadság.

A kormánypártok a régi rendszer folytatása mellett kardoskodtak, így nem örülnek a 17 százalékos árcsökkenésnek. A japán törvényhozás felsőházában többséggel bíró ellenzék viszont mereven elzárkózott a szabályozás megújításától, noha a Fukuda-kabinet módosító indítványokkal próbálta megpuhítani őket. Az ellenzék gerincét adó Japán Demokrata Párt (DPJ) várhatóan már áprilisban megállapodik a kormánnyal a benzinadó általános felhasználásáról, így az olcsó üzemanyag nem lesz hosszú életű.

A miniszterelnök eredeti terve egyébként az volt, hogy tíz évre hosszabbítsák meg a benzinadótörvényt, és 590 milliárd dollár értékű útépítést finanszírozzanak a bevételből. Elemzések szerint azonban a 25 jenes adó eltörlése éves szinten 17 milliárd dollár bevételkieséssel járna a kormánynak és a helyi önkormányzatoknak, a befagyasztott beruházások hatására pedig 0,2 százalékkal csökkenne a gazdasági növekedés.

Néhány töltőállomás egyébként már kedden 150-ről 125 jenre (207 forintra) csökkentette az üzemanyag literjének árát, de sok kút addig még a régi áron méri a benzint, amíg az adóval növelt nafta el nem fogy a tartályokból.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 20:31