20 °C Budapest

Folytatódik a feketegazdaság elleni küzdelem: számítástechnikai cég a célkeresztben!

Pénzcentrum
2008. február 27. 08:49

Egy számítástechnikai profilú cég üzletében végzett közös ellenőrzést az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának "Rapid" csapata a Vám - és Pénzügyőrség munkatársai, valamint informatikai szakértők bevonásával február 20-án. A közös akcióban a feketegazdaság felszámolása érdekében a törvényes működést, illetve a hozzá kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését vizsgálta a 8 adóellenőrből, 2 pénzügyőrből és 3 szakértőből álló csapat.

Az ellenőrzést az indokolta, hogy a cég a hatósági nyilvántartásban adóbevallási-, és fizetési kötelezettségének évek óta nem tesz eleget, illetőleg hivatalosan egyetlen alkalmazottat sem foglalkoztat.

A vizsgálat során a tulajdonos a hatóságokkal való együttműködést megtagadta, melyet írásban is megerősített a jegyzőkönyvben. A vizsgálat időtartamára a hatóság munkatársai kezdeményezték az üzlet időleges bezárását, melyet az adózó sérelmezett. E mellett, a vizsgálat időtartama alatt a tulajdonos az értékesítést folytatni kívánta.

Ugyanakkor az adózó az Interneten, valamint a médiumokban több nyilatkozatot is tett, amelyekben kijelentette, hogy abszolút együttműködő a hatóságokkal, egyetért a feketegazdaság elleni küzdelemmel, a feketegazdaság elkerülése érdekében mindent megtesz.

Mivel a cég ügyvezetője az adóhatóság adóigazgatási eljárását akadályozta, illetőleg meghiúsította, további hatósági intézkedésekre számíthat

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19