23 °C Budapest

Módosul az áfa szabályozás - Nem csak a telkeket érinti!

Pénzcentrum
2007. szeptember 10. 09:45

A telkek értékesítésének áfa-kötelessé tétele mellett több kisebb, de annál lényegesebb módosítás is szerepel az áfatörvénynek nyilvánosságra kerülő részében - írja a Világgazdaság.

A bizonylati rendhez kapcsolódóan életbe lép az a szabály, miszerint a számlát a teljesítést követően maximum nyolc napon belül ki kell állítani, valamint ugyanazon eladó és vevő között azonos adózási időszakon belül ugyanakkor gyűjtőszámlát lehet kibocsátani.

A jövőben a mezőgazdasági tevékenységet végzők az értékesítési bizonylatot maguk állítják ki a vevők számára és ezen szerepeltetni kell a kompenzációs felár alapját és mértékét is.

Változnak az áfaarányosítás szabályai is. Az utólagos kiigazítás csak akkor válik kötelezővé, ha a korábba megállapított, valamint az újonnan megállapítandó arányosan levonható adó összege közötti eltérés eléri vagy meghaladja a tízezer forintot.

Bővül az árrés szerinti adózók körre is: az utazási irodák mellett az egyéni utazásszervezők is eszerint adóznak majd.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?