11 °C Budapest

Sarcot vetettek ki az egészségpénztári számlákra

Pénzcentrum
2007. május 22. 10:30

Az egészségpénztáraknak több kedvezőtlen változással is szembe kell nézniük az idén. Már januártól hatályos az a rendelkezés, amely szerint a munkáltatók dolgozóik után adó- és járulékmentesen a korábbi 100-130 százalék helyett csak a minimálbér ötödéig teljesíthetnek önkéntes egészségpénztári befizetést - írja a Napi Gazdaság.

Akad olyan kassza, amelynek esetében ez a rendelkezés az egyik nagy munkáltatói partner befizetéseit majdnem megfelezte. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által közzétett pénztári adatokból elég jól következtethetünk arra, hogy mely pénztárakat érintheti a legkellemetlenebbül az új előírás. Ahol ugyanis az egy tagra jutó átlagos befizetés az átlagnál magasabb, nagy esély van arra, hogy érzékelhetően "belépjen" a korlát. A kasszák többsége (az egyébként is alacsonyabb tagdíjfizetés miatt) aligha sínylette meg ezt a szigorítást.

Valószínűleg nem akad azonban majd olyan piaci szereplő, amely számára ne okozna gondot a június 1-jétől életbe lépő újabb lépés: a pénztártörvény az egészségpénztáraknál az eddig egységes adókedvezménnyel támogatott, kormányrendeletben meghatározott szolgáltatásokat kiegészítő egészségbiztosítási és életmódjavító szolgáltatásokra bontotta, utóbbiakat pedig nem sorolták a támogatotti körbe. A szektorban sokáig reménykedtek abban, hogy még a határidő előtt sikerül módosítani a már hatályban lévő jogszabályt, de végül csalatkozniuk kellett.

Pedig, miközben már kondibérletet is lehet üdülési csekkel rendezni, elég nehezen lehet majd elmagyarázni az egészségpénztári tagoknak az új korlátozást. Annál is inkább, mivel még a szakembereknek is új fogalom az életmódjavító szolgáltatás.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem