Több mint egymilliárd forint feletti adóhiányt állapított meg az adóhatóság három vállalkozásnál, további kilenc cégnél pedig ötszázmillió felettit. A magánszemélyek körében a legnagyobb hiány 136,8 millió forint volt.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette azoknak az adózóknak a nevét, akiknél az első negyedévben jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg. A lista azon cégek és magánszemélyek nevét tartalmazza, amelyek és akik fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az adóhivatal által hivatalból előírt határidőre.
Teljes lista: http://www.apeh.hu/sajto/sajtokozl/060424_bejelm_adohiany.html
A negyedévente publikált listára a magánszemélyek tízmilliós, más adózók százmillió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülnek fel nevük, lakóhelyük, székhelyük, a megállapított adóhiány összegének és a jogkövetkezmények feltüntetésével együtt. A mostani listán feltűnően sok a - legalábbis nevében - kereskedelmi cég.
A legtöbb adóhiányt a budapesti Bridge Group Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. halmozta fel. A cégnél 1,654 milliárd forintos adóhiányt állapított meg az adóhatóság, erre még több mint 1,13 milliárd forint bírság és késedelmi pótlék rakódik.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magánszemélyek közül a vasasi Jánosi Zoltán Gábor a listavezető 136,8 milliós adóhiánnyal és 75,7 millió forint bírsággal és pótlékkal.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







