26 °C Budapest

Reklámhadjárat az adó 1% felajánlások csökkenése ellen

Pénzcentrum
2007. március 21. 15:18

Három országos jelentőségű civil szervezet, a United Way Magyarország, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a WWF Magyarország fogott össze az adó 1%-ot felajánlók évről évre csökkenő számának megállításáért. A "Nem kell hősnek lenned" című kampányt, amely az eddigi legnagyobb adó 1% felajánlást népszerűsítő reklámkampány, a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatja, összesen 73 millió Ft-tal.

Az adóhivatal adatai szerint a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát civil szervezetnek felajánlók száma 2003 óta folyamatosan csökkent: míg 2003-ban még elérte az 1 millió 440 ezer főt, addig 2006-ban csupán 1 millió 340 ezer magánszemély rendelkezett érvényesen személyi jövedelemadója civil 1 százalékáról. Mindeközben az érvénytelen nyilatkozatok száma az elmúlt 3 év során folyamatosan emelkedett: 2006-ban már 124 ezer darab hibás rendelkező nyilatkozatot regisztráltak. Ezért döntött úgy az NCA, hogy minden eddiginél nagyobb szabású reklámkampánnyal népszerűsíti az adó 1% felajánlást.

A kampány célja, hogy az adó 1 százalékáról érvényesen rendelkező magánszemélyek száma ismét növekedésnek induljon. Ezt szolgálja a kampány fő üzenete: Ahhoz, hogy segíteni tudj, nem kell hősnek lenned, hiszen adód 1%-a is szupernagy segítség. Ezt az üzenetet hirdetik a kampány mellé állt hírességek, Kovács Kokó István olimpiai- és világbajnok bokszoló, a Náksi vs. Brunner DJ-páros és Kovács Ági olimpiai bajnok úszó is. Ők ugyan a maguk területén valóban hősök, mégis vallják: az adó 1% felajánlásához senkinek nem kell hősnek lennie.

A teljes körű kommunikációs kampány kreatív anyagai kereskedelmi, illetve közszolgálati tévé- és rádiócsatornákon, újságokban, mozikban, óriásplakátokon, ingyenes képeslapokon és Interneten keresztül jutnak el a potenciális adó 1% felajánlókhoz. A kampányhoz külön weboldal is tartozik, amely praktikus információkkal szolgál minden érdeklődőnek. Ez a www.nemkellhos.hu, ahol a hasznos segítségek mellett játszani is lehet, és a látogatók akár azt is megoszthatják egymással, kinek és miért ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1 százalékát.

A "Nem kell hősnek lenned" című kampányt, a civil szféra különböző területein tevékenykedő, országos jelentőségű, működése során számos saját kampányt is lebonyolító szervezet: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a United Way Magyarország és a WWF Magyarország közösen valósítja meg.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?