Az éves bevallók ugyan zökkenőmentesen be tudták nyújtani immár elektronikusan bevallásaikat az APEH-nak, a folytatás már vélhetőleg kevésbé lesz sikeres. Az elektronikus adóbevallás nagy próbája február 12-e, ekkor kell először minden munkáltatónak és kifizetőnek a havi járulékbevallást elektronikusan beküldenie.
Január 31-ig az éves bevallók 717 ezer elektronikus nyomtatványt továbbítottak, mégpedig folyamatosan, s nem a határnapon ömlött be a bevallások zöme. A Pénzügyminisztérium szerint az elektronikus leadási lehetőség máris megváltoztatta a bevallási szokásokat, így vélhetőleg a jövőben sem lesznek torlódások.
A könyvelők és informatikai szolgáltatók ezt másként látják. Az éves elszámolások elkészítésére ugyanis több hét is volt, a havi járulékbevallásokat azonban néhány nap alatt kell elkészíteni, így vélhetőleg a most tapasztalt forgalom többszöröse terheli majd február 12-én is a kormányzati ügyfélkaput. Sőt sokak szerint nem is lehet előre dolgozni, mivel az APEH az utolsó pillanatban is módosíthatja a kitöltendő nyomtatványt, a kitöltő vagy az ellenőrző programot. A szakértők szerint sokszor mire átküldik a bevallást, már újabb verzió található az APEH honlapján. Ahhoz pedig, hogy az APEH által biztosított ellenőrző program átengedje a bevallást, az alkalmazottak bérügyeire készült programot is újra és újra a módosított verziókhoz kell szabni. Ám ha a bevallási határnap előtt néhány nappal derül csak ki, hogy új verzió van, ezt gyakorlatilag alig lehet megtenni. S ha nem stimmel valami, lehet, hogy a bevallást be sem fogadja a rendszer, jobb esetben később érkeznek a hibaüzenetek.
Az elektronikus bevallás bizonyítványába a január végi sikeres elővizsga mellé mindenesetre ma már az is beírható: több külföldi szoftvergyártó felhagyott a magyar bérszámfejtő programok előállításával a kiszámíthatatlan szakmai feltételek miatt - tette hozzá a szoftverfejlesztő. S a tapasztalatok alapján az sem zárható ki, hogy a kormányzati ügyfélkapu nem bírja majd a terhelést.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







