2 °C Budapest

1%-os SZJA-felajánlások: 660 m Ft mégis a költségvetést gyarapította

Pénzcentrum
2007. január 9. 09:54

A 2005-ös személyi jövedelemadóból származó érvényes egyszázalékos felajánlások nyomán a civil szerveztek 7.7, az egyházak 3.8, a kiemelt költségvetési célok (öt alap) 1.6 milliárd forintnyi forráshoz jutottak. A megjelölt 25728-ból azonban több mint ötezer civil, vagy annak mondott szervezet nem jutott hozzá a pénzhez, mert nem küldte vissza az APEH-nek azt az adatlapot, amelyen a hatóság annak igazolását kérte, hogy a kedvezményezett valóban megfelel a törvény szabta követelményeknek, és kéri is a neki szánt összeget.

Így összesen a felajánlások 1.7%-a, 233.2 millió forint - több mint 38 ezer magánszemély adójának egy százaléka - maradt a költségvetésnél - hívja fel a figyelmet a Népszabadság. Ezen felül 431 millió forint szintén nem "ért célba" amiatt (azaz a költségvetést gyarapította), hogy a felajánlás érvénytelen volt, mert eleve be sem fizették határidőre az adót, vagy egyszerre több szervezetet jelöltek meg, illetve a felajánlás formai okokból volt hibás.

A 2005-ös SZJA-felajánlások összegzésének időigényessége miatt csak most áll rendelkezésre megfelelő kép: a bevallók közel harmada rendelkezett adója 1+1 százalékáról, érvényesen ezt 1.29 millió magánszemély tette meg. Az összeg növekedése ellenére sem mondható azonban kielégítőnek, hiszen a lehetséges felajánlható keretnek mindössze az 55%-a. A széleskörű kampány ellenére 2003 óta nem nő érdemben a felajánlások száma.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 28. 07:45