0 °C Budapest

Gyurcsány: hozzálátunk - repülőrajt a választások után?

Pénzcentrum
2006. január 10. 09:43

A rendszerváltás óta eltelt idő legátfogóbb államreformjának akar utat nyitni a kormány a választásokig, hogy "az újonnan hivatalba lépő kabinetnek rövid adaptációs időszak után csak a bevezetés legyen a dolga" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a közigazgatási államtitkári értekezleten. Időközben elkészült az államreform kidolgozásával megbízott kormánybiztos, Sárközy Tamás tervezete.

A kormányfő arra kérte a közszolgákat, hogy a választási évtől függetlenül koncentráljanak a kormány politikai és közjogi céljainak, a száz lépés programjának a megvalósítására, egyúttal jelezte: szeretné csökkenteni a közigazgatási kar átpolitizáltságát, illetve erősíteni szakmai függetlenségét. "A köztisztviselők túlnyomó többsége nem valamely politikai erő, hanem a köztársaság szolgálatára szegődött" - jelentette ki.

Gyurcsány hozzátette: ő is külön fogja választani miniszterelnöki és pártpolitikusi tevékenységét és azt kérte a köztisztviselőktől, hogy utasítsák vissza, ha esetleg ő akarna pártpolitikusként, miniszterelnökként beleszólni a közigazgatásba - írja a Magyar Hírlap.

A miniszterelnök igyekezett alátámasztani, hogy már az átfogó reform előtti lépések is az olcsóbb állam megteremtését érték el: elmondása szerint a 2002-es 83 milliárdos minisztériumi igazgatási költségösszeg idén 66 milliárdra csökken. Gyurcsány elmondta, hogy megítélése szerint a jelenlegi struktúrában ebből tovább már nem lehet faragni, ezért is szükséges a szerkezeti átalakítás.

Az ellenzék erősen vitatja, hogy olcsóbb lenne az állam: a Fidesz szerint most mintegy másfélszer annyi állami vezető dolgozik, mint az Orbán-kormány idején. Jelenleg a közalkalmazotti és köztisztviselői körbe mintegy 256 ezeren tartoznak, ami 3 ezerrel több, mint 2002-ben volt, bérük pedig átlagosan 50%-kal haladja meg a négy évvel ezelőttit.

Sárközy Tamás, az államszervezet reformját kidolgozó kormánybiztos jogászprofesszor decemberben letette Gyurcsány Ferenc asztalára reformelképzeléseit. Az egyelőre nem nyilvános programból többek között annyit tudott meg a Magyar Hírlap, hogy a tervezet alapvetően mindkét választási forgatókönyvre felkészült (jelenlegi kormány marad, ellenzék kerül hatalomra). A Fidesz tárcastruktúrája (inkább a csúcsminisztériumok felé hajlik) és Sárközy elfgondolásai között jelentős eltérés nincs.

2004.06.17 09:39
Kormánybiztos irányítja a közszféra racionalizálását

A jogászprofesszor által javasolt átalakítások nyomán a jelenlegi 14-ről 10-12-re csökkenne a minisztréiumok száma jelentős átszervezések, összevonások nyomán (egy radikális és egy kevésbé radikális tervezet is készült, utóbbi nagyobb mozgásteret hagyna a tárcák kialakításához). Az átalakítások értelmében pl. megszűnne a Belügyminisztérium, a rendészeti ág átkerülne az igazságügyi-közbiztonsági tárcához, a többi feladatból pedig létrejönne a területfejlesztési minisztérium. A pénzügyi tárca szinte csak a költségvetéssel foglalkozna, a napi ügyeket az új infrastrukturális minisztérium vinné. Létrejönne a gazdaságfejlesztési csúcstárca, ebbe olvadna be az informatikai és a munkaügyi minisztérium és ide kerülne a vidékfejlesztés, illetve az EU-ügyek hivatala is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Minél később, annál nehezebb

A reformtervezet nemcsak minisztériumokat szüntetne meg, hanem hatásköröket vonna össze és feladatokat csoportosítana át a hatékonyság és az ésszerűség elve által vezérelve. Sárközy Tamás szerint jelenelg mintegy 5-6 éves késésben van az államigazgatási reform, de ha nem csináljuk meg a változtatásokat, attól még nem omlik össze semmi. "Lehet még várni egy-két kormányzati periódust, de minél később állunk neki, annál nehezebb lesz rendet tenni, és annál többe fog kerülni" - hangsúlyozta a lapnak adott hét végi interjújában.

A professzor szerint különösen fontos, hogy egy kormányzati ciklus elején, azaz még idén kell hozzálátni a reformhoz, ekkor 2-3 éven belül már jelentkeznének a megtakarítások, melyek számszerűsítése azonban igen nehéz. Sárközy szerint nem elsősorban a minisztériumok, hanem az országos hatáskörű hivatalok száma a sok. Ezekből mintegy 50-60 van, holott a fele is elég lenne. Emellett rengeteg bújtatott háttérintézmény működik, és a központi közigazgatási szervek számos párhuzamos területi szervet tartanak fent feleslegesen - sorolta a problémákat a professzor.

Nem lesznek nagy elbocsátások

Sárközy szerint alaptalanok a nagy, esetleg több tízezres elbocsátásokról szóló hírek, mivel "ma a kormányzati apparátusban 35 ezer ember dolgozik, így a 20-25 százalékos csökkentés sem érné el a tízezres elbocsátást". Elmondása szerint "nem érdemi dolgozóból van túl sok, hanem vezetőből, infrastruktúrából. A minisztérium alapfeladatával foglalkozó valódi köztisztviselői létszámot javaslatom szerint nem is csökkenteni, hanem növelni kell".

A reformokkal szembeni esetleges ellenállásokkal kapcsolatban Sárközy elmondta: "nem hiszem, hogy ezek népszerűtlen intézkedések lennének. Azért, mert nem lesz több száz államtitkár, senki sem fog tüntetni. Ellenállás nem a lakosságban, inkább a pártok vezetőiben lenne, nekik egy győztes választás után hálából posztokat kell osztogatni".

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?