2 °C Budapest

20%-kal alacsonyabb lehet az idei hiány a tervezettnél? (3.)

Pénzcentrum
2005. december 19. 10:25

Elképzelhető, hogy az idei teljes éves pénzforgalmi jellegű államháztartási hiány a tervezettnél mintegy 20%-kal alacsonyabb lesz, mely a Budapest Airport Rt. magánosításával áll összefüggésben - írja a Népszabadság. Fontos, hogy a "karácsonyi ajándék" az igazán fontos, uniós módszertan szerinti hiányadatot lényegében nem érinti.

A lap úgy tudja, hogy a 464.5 milliárdos győztes ajánlatból alig 60 milliárd forintot tesz ki a tisztán privatizációs bevétel (a BA Rt. 75%-1 szavazatának ára), és a brit vevő mintegy 15 milliárd forintot fizet a birtokába kerülő ingatlanokért a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI). A 60 milliárdos tétel mehet adósságtörlesztésre, vagy előtörlesztésre a Pénzügyminisztérium múlt csütörtöki bejelentése alapján.

A fennmaradó összeg, mintegy 389.5 milliárd forint a Ferihegy 75 éves vagyonkezelési jogáért jár, amit az állam koncessziós bevételként kíván elszámolni. A 389.5 milliárd forintból az állam az eddigi jelzéseknek megfelelően átvállalja az NA Rt. 178 milliárd forintos adósságát, így lap szerint a fennmaradó összeg (a koncessziós bevételek elszámolására vonatkozó szabályok szerint) csökkentheti a pénzforgalmi szemléletű hiányt. Ez tehát mintegy 211.5 milliárd forint.

Tekintettel arra, hogy a Pénzügyminisztérium az egész éves pénzforgalmi szemléletű deficitre a legfrissebb adatok szerint 1021 milliárdot prognosztizál (törvényi cél 1022.6 mrd Ft), így a tényadat a Népszabadság szerint 810 milliárd forint körül lehet (-20.8%).

2005.11.23 16:19
Egy 100 milliárdos titok(zatos vagyonértékesítés)

2005.12.15 18:06
Adósságátvállalásra és hiteltörlesztésre megy a privatizációs bevétel - rejtélyes 213 mrd Ft

Véleményünk szerint azonban a fenti gondolatmenet nem helytálló azért, mivel az 1021 milliárdos legfrissebb éves hiányprognózis úgy jött ki, hogy az állami kincstári vagyon és adósságszolgálat bevételei soron már szerepel a 389.5 milliárdos tétel. Ez tehát azt is jelenti, hogy az említett 211.5 milliárdos "karácsonyi tétel" már benne szerepel az 1021 milliárdos év végi deficitben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelezzük, hogy a központi költségvetés bevételi és kiadási oldalán is egy-egy nagyobb változás mutatkozik a novemberi részletes PM-füzetben az októberihez képest (+egyéb kisebb tételek egyensúlyt teremtenek). Az októberben jelzett 431.5-ről novemberre 619.3 milliárdra nőtt az állami kincstári vagyon és adósságszolgálat bevételei sor idei egész éves előirányzata (+188 mrd Ft). A kiadásoknál az egyéb kiadások sor 92.6-ről 271.4 milliárdra nőtt (+178 mrd Ft, azaz az NA Rt. adósságátvállalása).

Az uniós elszámolást (eredményszemlélet) lényegében azért nem érinti a mintegy 211.5 milliárdos tétel, mert annál a vonatkozási időszakra, azaz 75 évre kell elszámolni az öszeget (évi 2.8 milliárd forint).

A BA Rt. magánosításának pénzügyi tranzakciója a várakozások szerint december 23-án megtörténik.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?