A 2005. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 932 ezer fő volt, ami 18 ezerrel haladja meg az egy évvel ezelőtti időszak adatát. A munkanélküliek száma 308 ezer főt tett ki, ami 53 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az idei augusztus-októberi időszakban 7.3%-os volt a munkanélküliségi ráta, 0.9%-ponttal magasabb, mint egy éve, de stagnált a július-szeptemberi periódushoz képest.
A 2005. augusztus-októberi időszak átlagában a 15-74 éves népesség 54.9%-a jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak 65.4%-a minősült gazdaságilag aktívnak a felvétel fogalmi rendszere szerint.

Az augusztus-októberi időszak 3 millió 932 ezer fős foglalkoztatotti állománya az év eleji (január-márciusi) állapothoz viszonyítva 62 ezer fős növekedést jelent, ami csak részben vezethető vissza a szezonális hatásokra.
Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben: EU-15: 7.5%, EU-25: 8.3%, Magyarország: 7.0%.
Nehéz pályakezdés
A munkanélküliek 22.7%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 20.2% volt, szemben az előző évi 16.2%-kal.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A munkanélküliek 46.6%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez 1.4 százalékponttal haladta meg a tavalyi értéket. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónapnak felelt meg.
A munkaerő-piac elmúlt 2 évben megfigyelhető főbb folyamatait az alábbi ábrák foglalják össze:
![]() |
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.









