"Semmi önálló gondolata sincs a forintnak, a zloty-t követi, a befektetőket teljesen lekötik a lengyel események" - mondta el a portfolio.hu érdeklődésére a forint 250 fölé gyengülésével kapcsolatban a Calyon Bank egyik üzletkötője. A devizakereskedő szerint nagyon alacsony a forgalom, illikvid a magyar bankközi piac. Az állampapírok másodpiacán eközben a 3-10 éves szegmensben további mintegy
| eurhufcomp |
![]() |
2005.11.10 08:46
Újra 251 felett a forint - bő 1%-os gyengülés pár óra alatt
Délelőtt megtartotta a bizalmi szavazás előtti beszédét Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök-jelölt, mely alapján a populista Önvédelem Párt vezetője, Andrzej Lepper csalódottságának adott hangot. A Reuters jelentése szerint kijelentette: az eddigiekkel ellentétben mégsem biztos, hogy kívülről támogatni fogják a mai szavazáson a kisebbségi kormányt. Marcinkiewicz ugyanakkor jelezte: biztos benne, hogy megszerzi a szükséges támogatást.
Amint már jeleztük: a korábbi elemzői prognózisokban megfogalmazott legkedvezőtlenebb helyzet állt elő Lengyelországban. Az is gyengülést hozhat a piacon, ha támogatják, és az is, ha nem a kisebbségi kormányt (ld. bővebben: 2005.11.03 12:30
249 közelébe jutott a forint - miért és merre tovább? Szakértői vélemények)
A zloty reggeli 4.04 körülig való gyengülése az euróval szemben a forintot 251.70-ig repítette, majd kisebb korrekció után a kurzus most a 250.50-es szint közelében mozog. Könnyen elképzelhetőnek tartja a Calyon szakértője azt, hogy ez a szint hosszabb távon is az "alja" lesz az árfolyammozgásnak, "régóta szkeptikus vagyok a forinttal kapcsolatban" - jegyezte meg.
Amennyiben Lengyelországban elhúzódó belpolitikai válság következik be (nem szavazzák meg a kisebbségi kormányt, vagy életképtele lesz a hivatalba lépése után), az magával viheti a forintot is. "Ha minden simán megy (Lengyelországban), akkor az árfolyam-korrekció nyomán 248-ig visszaerősödhet a forint", de ennél a szintnél erősebbre nem várja a forint/euró kurzust a kereskedő.
Ma 12-kor teszi közzé az Államadósság Kezelő Központ a 3 éves államkötvény-aukció eredményét (értékesítésre meghirdetett mennyiség: 50 mrd Ft). A hozamemelkedés az aukciós eredményt is értinheti.

-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.









