Ma megerősítette Magyarország hosszú lejáratú "A-" és rövid lejáratú "A-2" forintadósságra (nem deviza!) vonatkozó besorolását a Standard and Poor's, melyet a kedvező gazdasági körülményekkel és kilátásokkal indokolt. A besorolások kilátása stabil. A devizabesorolásokról nem szól a közlemény, a hosszú lejáratú besorolás tehát továbbra is "A-"-on áll. A hitelminősítő intézet szerint hazánk 2012
előtt nem lesz képes bevezetni az eurót.
Az elmúlt napokban az S&P egyik illetékesétől igen negatív nyilatkozat jelent meg a magyar költségvetési helyzettel kapcsolatban, mely annak irányába mutatott, hogy az intézet esetlegesen leminősíti hazánkat.
2005.09.30 12:28
Meglepte az S&P-t a magyar költségvetési helyzet romlása - leminősítés várható? (2.)
Az S&P mai közleménye szerint megfelelő a magyar gazdaság, illetve az export szerkezete, emellett a jólét, illetve a növekedési kilátások indokolják az A osztályzatú besorolást.
Az intézet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a besorolásokra kedvezőtlen hatást fejt ki a magas költségvetési hiány, illetve államadósság, és megjegyzi azt is, hogy a magyar gazdaság sérülékeny a külső, illetve belső gazdasági sokkokra. A befektetői hangulatváltozás az S&P szerint ahhoz is vezethet, hogy a forint jelentősen gyengül az euróhoz képest, illetve kamatemelésekre kényszerül a Magyar Nemzeti Bank.
Egy ilyen helyzet jelentősen befolyásolná az ország gazdasági kilátásait, veszélyeztetné a költségvetési és inflációs célokat, és potenciálisan aláásná az ország hitelképességét.
Az S&P szakértői szerint idén és jövőre is a GDP 7%-a felett lehet az államháztartási hiány (nyugdíjkorrekció nélkül, feltételezve a tervezett autópálya-építések teljes megvalósulását).
Moritz Krämer, az intézet hitelelemzője a közleményben jelzi, hogy ez a szám lényegesen magasabb a kormány által eredetileg kitűzött értékeknél, mely egyrészt az adóbevételek elmaradásához, túlköltekezéshez, illetve az autópálya-építések megváltozott elszámolásához köthetők. A kormány múlt héten bejelentett hiánycél felfelé módosításai azonban nem befolyásolják alapvetően az S&P magyar költségvetési folyamatokról alkotott véleményét, melyek idén májusban a forintadósság leminősítéséhez vezettek. Ekkor az intézet az addigi "A"-ról "A-"-ra módosította hosszú lejáratú, és "A-1"-ről "A-2"-re a rövid lejáratú forintadósságra vonatkozó minősítést.
2005.05.27 16:14
Leminősítette az S&P Magyarországot! (4.)
A hitelminősítő szerint annak ellenére, hogy a kormány elkötelezettséget hangoztat a hiánycsökkentésre az államháztartási reform segítségével, a deficit csökkenése középtávon is csak nagyon lassan következhet be. Ennek eredményeként az S&P nem számít arra, hogy 2012-ig bevezetnénk az eurót.
A magas államháztartási hiányt csak az eddig ismert terveknél szigorúbb gazdálkodást előirányzó programok lennének képesek jelentősen csökkenteni. Amennyiben nem leszünk képesek megállítani az egyre csak növekvő államadósságot, az kockázatot hordoz magában az ország hitelbesorolására nézve - figyelmeztet az S&P, melynek elemzője szerint a GDP-arányos államadósság középtávon lényegesen a 60%-os szint felett maradhat. Amennyiben egy az eddigieknél ambiciózusabb költségvetési hiánycsökkentést, illetve a folyó fizetési mérleg hiányának mérséklést meg tudunk valósítani, az kedvezően hathat az ország hitelminősítésére - olvasható a közlemény végén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


